MANNINGER JENŐ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A törvény szerint a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium gyakorolja az állami tulajdonban lévő regionális vízművek tulajdonosi jogait. A szocialista-SZDSZ-kormány programjában szerepel a magántőke további bevonása ezen a területen is, az SZDSZ politikusai, miniszterei pedig rendszeresen nyilatkoznak az állam szerepének visszaszorításáról.

Nem is lenne ez feltétlenül hiba, ha nem lennének igen negatív tapasztalataink az SZDSZ-MSZP-politikusok által irányított úgynevezett privatizációkról, a monopolhelyzetben lévő cégek külföldieknek való eladásáról; mert valójában ezek ezt jelentették, rövid távon kétségtelenül kedvezve a költségvetésnek, persze kedvezve az SZDSZ-MSZP közeli tanácsadó cégeknek.

Az igazi baj és probléma persze abból adódott, hogy ezek után az eladások után a víz- és csatornadíjak az átlagosnál nagyobb mértékben emelkedtek. Például az SZDSZ-MSZP-vezetésű Fővárosi Önkormányzat esetében a víz- és csatornadíjak átlagosnál nagyobb, mindenképpen az infláció feletti, kétszámjegyű emelkedését kellett megtapasztalniuk a fővárosi lakosoknak, szemben a korábbi ígéretekkel. Ugyanakkor a regionális vízműveknél az állami tulajdonlás mellett az utóbbi években legalább annyit el lehetett érni, hogy a víz- és csatornadíjak az inflációt figyelembe véve nem nőttek.

A kérdések tehát az államtitkár úrhoz az elhangzottakat és a negatív tapasztalatokat is figyelembe véve: tervezik-e a regionális vízművek, így például a Dunántúli Regionális Vízművek vagy akár az Észak-magyarországi Regionális Vízművek külföldieknek való eladását? Folytatják-e azt a gyakorlatot, amit az SZDSZ-MSZP-vezetésű Fővárosi Önkormányzat a közművek, természetes monopóliumok eladásával, mondhatjuk: elherdálásával követett?

Köszönöm, és kérem válaszát. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu