TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Tisztelt Képviselő Úr! Önnek lehet, hogy igaza lett volna addig a percig, míg ez a három módosító javaslat nem kerül az Országgyűlés elé.
A törvényjavaslat tárgyalása során módosító javaslatokat lehet benyújtani. Ez megtörtént, a módosító javaslat tartalmát én elmondtam. Önök fognak róla, velünk együtt, véleményt alkotni, illetve a szavazatukkal fogják elmondani azt, hogyan állnak ehhez a kérdéshez. Úgy, ahogy a költségvetési törvényt lehet módosítani, a jövedékiadó-törvényt is lehet módosítani. Itt van a lehetőség, öt nappal a hatálybalépés előtt, tessenek elmondani, akarják a lakosságot sújtani 13 forintos benzinár-növekedéssel, 9 forint pluszáfa gázolajár-növekedéssel, vagy nem akarják sújtani.
Egyértelműen le van vezetve ennek a hatása: 20 milliárd forint akkor, ha egyetlen forinttal sem nő sem a gázolaj, sem a benzin ára a második félévben, és a törvényjavaslathoz viszonyítva mindössze 5 milliárd forint sorsáról van szó abban az esetben, ha megszavazzák a 4. számú módosító javaslatot, amely arról szól, hogy a benzin jövedékiadó-tartalmát csak 6 százalékkal növeljük.
A másik: a költségvetési törvényjavaslatban 320 milliárd forint sorsáról lesz majd döntés a parlamentben. Tessenek ahhoz viszonyítani ezt a tételt, hogy az 5 milliárd forint vagy a 10 milliárd forint milyen összeg! Én javaslatot is tettem rá, többek között a költségvetési törvényjavaslatban a jövedékiadó-bevétel 18,4 milliárd forinttal van tervezve.
Tehát azt mondani, hogy ha nem történik meg a jövedéki adótétel-emelés, akkor nem folyik be az eredeti előirányzat, ez nem igaz - ott van benne a költségvetési törvényjavaslatban, hogy többletforrás keletkezik a jövedéki adó terén. Mindössze erről a többletforrásról kell lemondani, ami a költségvetési törvényjavaslatban benne van, és ez lehetővé tenné azt, hogy július 1-jén - most már jogi értelemben sem, mert itt van a módosító javaslat - ne emelkedjen az üzemanyagok ára.
Ha önök nem szavazzák meg a módosító javaslatot, ki kell mondanunk, hogy ez a kormány, az MSZP-SZDSZ-kormány emeli július 1-jétől az üzemanyagok árát. (Derültség az MSZP padsoraiban. - Szabados Tamás: Ezzel dicsekedhettek, a 2001-2002-es költségvetéssel! - Taps a Fidesz padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés