DR. KIS ZOLTÁN, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Én készültem, de Kékkői Zoltán felszólalása után azt mondja az ember: hát ez nem semmi! (Derültség az MSZP soraiban.) A torgyáni retorika a Fidesz vezérszónoki szintjére emelkedett; megjegyzem, Torgyán doktor ezt valamivel élvezetesebben adta elő, talán több humorral és szabadabban.

Úgy tűnik, hogy eljutunk arra a szintre, ami a szórólapokkal szembeni iratismertetést jelenti innen a pulpitusról; nem gondoltam, hogy a politikai vitának ilyen mélyre kell süllyednie, de hát akkor vállalom, hogy én vagyok Nyilas Misi, és a Pósalaki uraknak, akik itt ülnek, bár, gondolom, hogy megnézték a törvényt, de ez nem látszik a felszólalásokon (Derültség az MSZP soraiban.), megpróbálom akkor részleteiben ismertetni, talán azért, hogy a tévénézők, illetve a rádióhallgatók is valamelyest tudomást szerezzenek arról, hogy miről is tárgyal itt most a Magyar Országgyűlés a birtokpolitikai irányelvek, illetve a Nemzeti Földalapról szóló törvény módosítása kapcsán - mert eddig ez nem derült ki. Riogatás, pápuák már volt, aranygyöngy, az nem volt, üveggyöngy volt, aranygyöngyig még nem jutottunk el, ezt már, gondolom, ismerik a nézők, hát akkor nézzük meg az előterjesztést magát. (Ivanics István közbeszól.) Ez az, Ivanics úr, hogy önnek ez maradt meg, ehhez persze nem kell egyetemet végezni, azt gondolom, megspórolhatott volna egypár évet, és akkor is ugyanerre a szintre eljut, feleslegesen strapálta magát. (Dr. Medgyasszay László: Ne személyeskedjünk!) Ő kezdte, bocsánat, Medgyasszay úr; mi urak vagyunk, és egymással így szoktunk társalogni. (Közbeszólás a Fidesz soraiból.) Professzor úr, önnek is felkeltettem az érdeklődését, ez is megnyugtat.

Nos, kérem szépen, amikor arról beszélünk, hogy a magyar mezőgazdaságnak a helyzete immár több évtizeden keresztül tarthatatlan, amikor arról beszélünk, hogy a magyar mezőgazdaságnak a jövedelemtermelő képességét biztosítani kell, amikor arról beszélünk, hogy azt a rendszert, amelyet magyar mezőgazdaságnak hívunk az európai uniós kihívások kapcsán, egy olyan átfogó szabályozásba kell bevinni, amely a vidék megtartó erejét, a környezetbarát gazdálkodást, az exportorientáltságot és nem utolsósorban az ezzel foglalkozók megfelelő, stabil gazdálkodását biztosítja, akkor több jogszabályról beszélünk, ennek első elemét 1997-ben megtettük, amelyet úgy hívnak, hogy az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvény. Aztán eltelt négy év, és nem történt semmi; illetve történtek bizonyos jogszabályi módosulások annak érdekében, hogy egy bizonyos politikai célt, egy bizonyos politikai erőt sugározva a vidék Magyarországában a megosztottságot előrehozza, és a termelési szintet soha nem látott mélységekbe vigye.

A programban, amelyet elkészített az SZDSZ, valamint az MSZP, már a választások kapcsán is elmondtuk, hogy ahhoz, hogy ez a stabilitás megvalósulhasson, szükség van arra, hogy elkészüljenek a birtokpolitikai irányelvek, elkészüljön egy birtokrendezési törvény, elkészüljön egy földtörvény-módosítás, elkészüljön az agrárrendtartási törvény módosítása, és egy olyan jellegű piacszabályozás, amelynek egy eleme, nem lényegtelen és a legfontosabb eleme valóban a föld, de ehhez még egyéb, a gazdálkodást meghatározó szabályozás, valamint finanszírozási háttér is szükséges.

Az első elem már az Országgyűlés előtt van, a földtörvény módosítása, ez nem ennek a vitának a tárgya, itt páran beszéltek elővásárlási jogról, azt hiszem, ezt két héttel ezelőtt kellett volna elmondani, de aki későn kel, korán ébred. (Derültség a Fidesz soraiban.) Nos, kérem szépen, ez az előterjesztés a birtokpolitikai irányelvekkel azt a célrendszert határozza meg, amelynek alapján működtethető majd az az intézményesített háttér, amely technikai segítséggel, pénzügyi segítséggel valóban egy optimális birtokstruktúrát alakít ki, amelyet, hogy az milyen, nem a politikai pártoknak kell kimondania. Nincs olyan, hogy az optimális birtokméret 100 hektár, 50 hektár meg 30 hektár; az optimális birtokméret mindig az adott gazdálkodáshoz igazodik (Borkó Károly felmutat egy iratot.), az adott gazdálkodáshoz igazodik... Fel fogom olvasni, mert úgy veszem észre, hogy még mindig nem kellő az információ a kedves szakállas képviselőtársamnak. (Derültség.) Nos, kérem szépen, ő erdővel foglalkozik ugyanis az ártéren, más optimumban gondolkodik, mint azok, akik a mezőgazdaság egyéb szektorait veszik elsődlegesen figyelembe. Nos, akkor kezdjük a felolvasást, hiszen úgy tűnik, szükséges némi ismeretanyagot biztosítani a Házban ülők számára is.

A földbirtok-politikai irányelvek részletes szabályai a következőképpen alakulnak: a földhasználók helyzetének stabilizálása, fejlődésük elősegítése. Földhasználóról beszél, nem földtulajdonosról, és nem földbérlőről. Mindenki, aki földet használ, ebbe a kategóriába tartozik, és azt gondolom, ebben megegyezhetünk, mindenkinek elemi érdeke, hogy az, aki földet használ, legyen az természetes személy, legyen az jogi személy, legyen az társas vállalkozás, érdeke... (Balla György: Spekuláns!) Spekuláns nem használja. A spekuláns, kedves képviselőtársam, tudja, mit csinál? Megveszi kárpótlási jeggyel, megveszi strómanként, megveszi az önök által meghatározott feltételek szerint a 400 ezer hektárt mint üzletrész-tulajdonos, az önök által kiválogatott állami föld részvénytársaságba; például az egyik labdarúgócsapat edzője elmegy Herceghalomra, és ott vásárol pár száz hektár állami tulajdonú földet - mint elővásárlási jogra a Nemzeti Földalap által kijelölt személy -, őt hívják spekulánsnak, tudjuk, kiről van szó, az újság már megírta. (Balla György közbeszól.) Ez pontosan az ilyen jellegű tendenciák ellen próbál hatni, és próbálja szabályozni, amit önök egy kicsit sajátosan értelmeztek.

Aztán következik a családi gazdaságok kialakítása és megerősítése. Nyilvánvaló, ezen, azt gondolom, nincs vita, a családi gazdaságok támogatása, azok erősítése az itt ülő valamennyi politikai párt programjában szerepelt, tehát erről, azt gondolom, vitatkozni nem szükséges. És ezután jön a racionális földtulajdonosi és bérleti rendszer kialakulásának elősegítése. Itt definiálja a törvény, külön, hogy külön van a földhasználó mint bérlő, és külön van a földhasználó mint tulajdonos. Tehát ha valaki már a harmadik pontig eljut az olvasásban, akkor már az első kettőnek az értelmét látja, de ez nyilván némi olvasási gyakorlatot is feltételez.

A földpiac élénkítése és szabályozása, azt gondolom, ezen sincs vita, valamennyi párt egyértelműen megállapítja, hogy ez helyes és követendő, az állattenyésztő-telepek működéséhez szükséges takarmány megtermelése, a termőföld megszerzésének elősegítése. Azt hiszem, ezen se kell vitatkozni, mert ha valaki hosszú távú beruházást hajt végre, állattenyésztéssel foglalkozik, annak kell egy stabil... - nyilvánvalóan nem csak annak a 12 állami tulajdonú részvénytársaságnak, amely privatizálásra került, és azok ötven évre kapták, megjegyzem, haszonbérbe, az állami tulajdonú földeket a Nemzeti Földalaptól. Ez az ötven év most húsz év lesz, de mindenki számára húsz év lesz, megjegyzem, el tudnék képzelni ötven évet, mindenki számára stabilitást jelentene, de nemcsak úgy, hogy azok kaphatnak ötven évre, akik egy bizonyos klientúrához tartoznak, hanem mindenki egységes szabályozásban, de ezen sincs vita.

A családi és középgazdaságok 300 hektár méretű felső határig történő ösztönzése (A Fidesz képviselőcsoportja felé:), ez nem azt jelenti, kedves barátom, hogy 300 hektár fölött nem szerezhet a családi gazdaság földet, hiszen most is szerezhet, ott van apa, anya, gyerek, fejenként 300 hektár, akkor akár 1200 hektárt is szerezhet. Azt jelenti ez a szöveg, hogy 300 hektárig ösztönzi, tehát magyarul: támogatja, kedvezményeket ad a földvásárlásra, és bizonyos többlet elővásárlási jogokat biztosít, de csak eddig a határig. Efölött a piaci szabályok szerint szerezhet földet.

(11.50)

Azután jön a következő kategória, azt mondja: a kisméretű birtokok legalább 100 hektárig történő elsődleges fejlesztésének ösztönzése. Ez meg azt mondja, hogy a kisbirtokost próbáljuk majd átvinni abba a kategóriába, amit családi gazdaságnak hívnak. Tehát ez egy pozitív diszkrimináció, hogy válasszuk szét a szociális jellegű tájfenntartó támogatásokat a piaci jellegű támogatásoktól, és minél több embert tudjunk olyan helyzetbe hozni, hogy a piaci szférába kerüljön át.

Magyarul: legalább már a 100 hektárt érje el, mert az alatt ő mint családi gazdaság, mint önálló létfeltételeit megteremtő termelés, csak akkor tartható fenn, ha ahhoz kemény tőkeigényt tud biztosítani. Mert lehet 5-10 hektáron is gazdálkodni - az elején mondtam -, de az tőkeigényes. Itt ültetvényt kell telepíteni - 3-4 hektár ültetvény sem biztos, hogy el tud tartani egy családot, de már el tud tartani, mondjuk, 3, sőt 2 hektár intenzív üvegházi zöldségtermesztés. De az mennyibe kerül? Az milyen hatalmas infrastrukturális beruházást feltételez? Tehát szétválasztja ezt a termékstruktúrát, nyilvánvalóan méltánylandó a 100 hektárig történő külön ösztönzés.

A földbérlet-koncentráció versenyképességhez igazodó fenntartása; ebben sincs vita. Látjuk, koncentrálódik a földbirtok, természetes, hogy nagy a versenykihívás, erről megint nem kívánok többet szólni.

Minőségi földcserék lebonyolításának megalapozása; földalap nélkül nem lehet földcseréket csinálni, főleg nem minőségi földcseréket. Emlékeznek önök - sőt, ez napi tapasztalat, látják -, amikor egy-egy földcserét akár csak jogi eszközökkel is megpróbálnak előrehozni, hogy az milyen hatalmas vitákat keletkeztet. Nem fogadja el a pénzbeni ellenértéket; neki föld kell, ő azt mondja, hogy neki föld kell. Ha nincs egy olyan földalap, amellyel be tudunk avatkozni a piacba, és azt mondjuk, hogy "hát, kedves uram, ha ön nem fogadja el a különbözetként felajánlott 500 ezer forintot, hanem ahelyett 2 hektár földet kér, akkor legyen". Legyen, és nyilvánvalóan a földbirtok-politikai irányelvek ezt meghatározzák.

Ezután következik a termelési termékstruktúra átalakításának ösztönzése, befolyásolása. Mindenki arról beszél, hogy nem jó a termelési struktúránk, váltani kell, át kell alakítani a szerkezetet. Nyilvánvaló, hogy ehhez is földvagyon kell.

Ezután - most már tényleg nem sorolom - az erdőgazdálkodás, a tájgazdálkodás, a környezet- és természetvédelem fenntartása, valamint - itt egyetértek Pap János képviselőtársunkkal - a fiatal agrárvállalkozók támogatása. Nyilvánvaló, amit most felsoroltunk, nem egy elsőbbségi, prioritási sorrend, de jelzés értékkel mindenféleképpen azt javaslom, hogy a fiatal agrárgazdálkodók támogatása - egyetértve Pap Jánossal - kerüljön előbbre, hogy jelzés értékkel is ott legyen, hogy az egy fontos dolog, a jövő generációja. Igenis, kérem szépen, a népességmegtartás okán ez egy nagyon fontos dolog. Ennyit a birtokpolitikai irányelvekről.

Aztán jön a nemzeti földalapkezelő szervezet. Az SZDSZ-nek elsődlegesen az volt a véleménye, hogy a Nemzeti Földalapra tulajdonképpen nincsen szükség - emlékeznek rá. Mi azt mondtuk, hogy ehelyett egy olyan intenzív támogatáspolitikát kell kialakítani, hogy a földéhséget állami pénzügyekkel, pénzügyi háttérrel tudjuk segíteni, egy olyan pénzügyi és jogi szabályozással, ahol preferáljuk ezeket a területeket.

Nyilvánvaló, hogy az önök Nemzeti Földalapjának létrehozása után, amikor egy szervezet elkezd működni, ott már a szervezetben bizonyos beruházások megvannak, sőt pénzügyi háttere is van, a földvásárlásokba belekezd, akkor egy ilyen szervezetet egyik napról a másikra megszüntetni, eléggé problematikus gazdaságilag is, politikailag is, megjegyzem; mert ha most megszüntetnénk a földalapot, itt mindenki kiabálna, hogy a klientúraépítéshez majd odaadjuk a pénzt, nem lesz egy olyan alap, amely ezt kezelné. Valóban, tényleg okot adhat ilyen támadásokra, ezért egy olyan módosító indítvány került a Ház elé, amely a földalap működését teszi átláthatóbbá és kezelhetőbbé, összhangban Medgyasszay László akkori véleményével, amikor a földalapnál ő szorgalmazta a társadalmi felügyeletet - teljesen igaza volt -, és azt mondta, hogy nem jó ezt közvetlenül a kormány alá rendelni. Itt jelzi is már a kinevezési jogkör, hogy a földalap vezetőjét azért a köztársasági elnök nevezze ki, és a felügyelőbizottságot, amelyet eddig a miniszterelnök javasolt - a felügyelőbizottsági tagokat -, most átviszi, társadalmasítja.

Most jogtechnikailag azon is lehet vitatkozni, hogy jó-e, hogy az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága vagy sem, vagy ezt a parlament választaná meg. Azt gondolom, hogy ez megint egy technikai kérdés, lehet róla vitatkozni. A lényeg az, hogy a társadalmi felügyelet, amelyben a jelölő szervezetek ott vannak - ott vannak az egyéni, ott vannak a társas gazdálkodók, ott vannak az erdőgazdálkodók, és nem utolsósorban ott van a kamara -, nagyon jó dolog.

Felmerült a bizottsági vitában, és külön ki is tértek rá - még a környezetvédelmi bizottság előadója is -, hogy ez a nemzeti földalap-kezelési koncepció, hála istennek, a védett és a védelemre tervezett területeket nem tartalmazza. Nem is tartalmazhatja, kérem szépen, alkotmánybírósági döntés van rá; három törvényünk is foglalkozik ezzel: a környezetvédelmi, a természetvédelmi és a védett területek garanciáit biztosító törvények. Tehát itt merem önöknek mondani, hogy amíg az alkotmánybírósági döntésnek és ezeknek a törvényeknek a hatálya fennáll, addig ezek a területek a Nemzeti Földalapba nem lesznek beolvasztva, és nem is örülnék neki, ha ilyen kezdeményezést bárki is elindítana. Mert más a rendeltetése a természetvédelmi területeknek, a védett területeknek, és más a rendeltetése a földalapnak, függetlenül attól, hogy egy ökovilágban élünk, és ezek kihatása gyakorlatilag valamennyi területre egyértelműen igazolható.

A továbbiakban azt mondja a törvénymódosítás, hogy ennek a vagyonnak a kezelése egy birtokpolitikai irányelveken nyugvó rendszerben kell hogy működjön, amely rendszerben hol van igazán a helyismeret. Hát ott, ahol ezek a földek vannak. És ezért hozza és nevesíti, hogy helyi birtokhasznosító tanácsokat kell létrehozni. Mondhatnánk azt is, hogy a helyi önkormányzatokat kell bevonni. Csak hol van a helyi önkormányzatoknak ehhez további apparátusa, szakmai háttere, vagy ki fogja ehhez a megfelelő pénzügyi támogatást nyújtani?

Az agrárkamarák elviekben működnek, nekik annak idején még a községi mezőgazdasági bizottságokat is létre kellett hozni. Tehát ezek a bizottságok természetesen mint egyetértéssel rendelkező szervek, megvannak. Örülnék annak, ha az Agrárkamarához minél többen csatlakoznának annak érdekében, hogy a kamarán keresztül nemcsak beleszólási joguk lenne a helyi ügyek intézésébe, hanem a kamara mint köztestület szolgáltatásait is igénybe tudnák venni, és akkor esetleg kevesebb félreértés lenne. Nyilván van, aki ennek nem örül, hogy az Agrárkamara egy olyan jellegű szolgáltatást is nyújt, amely ellene megy bizonyos szórólapos tendenciáknak, és információval látja el a gazdákat. Azt gondolom, hogy ez egy olyan önszerveződési érdek, amelyet kár lenne kihagyni.

Szóba került, hogy mi van azokkal a településekkel - és Ékes úrral erről külön beszélgettünk -, amelyeket a rosszul sikerült kárpótlási törvény bezárt. Lelicitálták a területeket, nem tudnak infrastruktúrát bővíteni, nem tudnak megfelelő közszolgáltatásokat kiépíteni, a beruházásoknak nem tudnak helyet adni. Nos, ennek az előterjesztésnek a 13. § (4) bekezdése azt mondja, hogy "előnyben kell részesíteni a vonalas, az infrastrukturális és a közhasznú jellegű tevékenység, valamint a beruházási fejlesztési tevékenységhez szükséges földterületek biztosítását", nevezetesen: ennek a Nemzeti Földalap-rendszernek egyik prioritása - vásárlás-csere vonatkozásában -, hogy a települések fejlődését is elő tudja segíteni.

Én megéltem Jászberényben, hogy egy gyár azért nem települt le, mert egy öthektáros területet, amelyet meg akart venni, nem adtak el a tagok - megjegyzem, az egyik tag a város akkori alpolgármestere volt -, illetve eladták volna, akkora összeget kértek, amely már nem volt kezelhető. Azt gondolom, hogy ez a közösségi érdek és az egyéni érdek összehangolása érdekében is mindenféleképpen szükséges.

A magam részéről nyugodt vagyok abból a szempontból, hogy ha ezeket a törvényeket, valamint ezt az országgyűlési határozatot követik azok a további jogszabályok, amelyekről mind a választási program, mind pedig az elmúlt négy év akkori ellenzéki hangjai szóltak, akkor egy kezelhető ágazatban, megfelelő jogbiztonság keretei között dolgozó vidéki emberekkel és gazdákkal nyugodtan szembenézhetünk, és abban is biztos vagyok, hogy ha ez a szabályozás komplex lesz, akkor azok az aggodalmak, amelyek most mind a két oldalról nyilvánvalóan fölmerülnek a korábbi évek gyakorlata alapján - miszerint klientúraépítés -, alaptalanná válnak, és egy nyugodt, kiegyensúlyozott, és a politikát csak szakmai alapon kezelő és megengedő vidéki mezőgazdasággal, és vidéket, mezőgazdaságot irányító szervezetekkel tudunk majd dolgozni.

Összefoglalva: ezen gondolatokkal, valamint nyilvánvalóan nyitottsággal egyes ellenzéki képviselői indítványokra, az SZDSZ mind a két előterjesztést elfogadásra ajánlja az Országgyűlésnek.

Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP és az MDF soraiban.)

(12.00)

Forrás: parlament.hu