DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Turi-Kovács képviselőtársam figyelmébe ajánlom, hogy az elmúlt négy évben ezer és egy lehetőségük lett volna a családi gazdaságok gyarapodását elősegíteni - semmit nem tettek érte. Minden támogatást, amit a családi gazdaságoknak a végén ígértek, az elkövetkezendő kormány odaad.
Ennek megfelelően azt gondolom, hogy erről nem érdemes tovább beszélni.
Azonban ha keresi, hogy a családok gazdálkodásának a támogatását hol lehetett igazából megteremteni, akkor nem ennél a törvényjavaslatnál fogja megtalálni, hanem kérem, hogy alaposan tekintse át a benyújtott földtörvény-módosítást, ahol az előjogokat illetően a családtagok mindenki mást megelőznek, minden más tulajdonostársat - való igaz -, a használót is, a családi gazdaságot, függetlenül attól, hogy az milyen. A családot védi az a fajta földbirtok-politika, amit a Magyar Szocialista Párt is támogat.
Pap János képviselőtársamnak segítenék megérteni azt a vitát, amit ő itt megjelenített, nevezetesen, hogy vajon hogy van az, hogy elöl van a használó, hogy most benne van-e a családi gazdaság, vagy nincsen benne. Talán Járvás úr elmondta, hogy a földek 50 százalékát ma gyakorlatilag egyéni gazdálkodók, döntő többségében ezek szerint családi gazdaságok használják. Ha ez így van, akkor minden olyan esetben, amikor ezekről a földekről van szó, őket mint használókat védi. Még más családi gazdaságokkal szemben is az a prioritás, ami előterébe helyezi a használót. Ha nincs használó - és innentől a dolog talán már érdekesebbé válik -, akkor a mostani kormány által beterjesztett javaslatok is azt a prioritást követik, hogy mindenképpen a családi gazdaság kapja meg azt a területet, annak a használati jogát, amit egyébként az önök törvényjavaslata alapján az önök Nemzeti Földalapja által kinevezett bármilyen más személy megkaphatott volna.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés