DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. A polgári kormány volt az - és ezt nem most találjuk ki, végigkövethető az elmúlt négy év parlamenti vitájában -, amelyik egyetlenegy alkalommal sem tartotta be az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvényt. Ennek megfelelően nem juthattak hozzá a gazdák azokhoz a gépekhez, amiket szerettek volna megvenni. Biztosíthatom önöket és önökön keresztül a hallgatókat és a nézőket is, miniszter úr elmondta: géptámogatás pedig lesz. Pofapénz nem lesz.
A Vincze képviselőtársam által egy korábbi szakaszban elmondott gondolatra szeretnék reagálni, és kérném, hogy ne uszítson! Egy oldalról, a tulajdon és a használat dolgában olyat tulajdonított nekünk, ami nem a sajátunk; más oldalról saját koalíciós partnere, Lezsák úr pontosan annak az ellenkezőjét kérte számon, mint amit ő. Én azt gondolom, ha nem merték venni a fáradságot - márpedig hála a jó Istennek idáig nem merészkedtek -, hogy megtiltsák a társas vállalkozások számára a mezőgazdasági tevékenységet, akkor teljesen természetes lenne, hogy megengedjék nekik, hogy tulajdont is szerezzenek.
Azt állítják, hogy mi a külföldieket akarjuk erőltetni, mégpedig azáltal, hogy a jogi személyek számára tulajdont engedünk. Mutassák már meg azt a törvényjavaslatot, amiben ez bent van, mert ha ez így bent van, akkor végül is meg fogom érteni, hogy miről beszélnek! Se a külföldiek, se a jogi személyek számára tulajdonlási lehetőséget nem nyitottunk, nem kívánunk teremteni, és kérném, hogy a továbbiakban ez, éppen ezért, ne is lehessen vita tárgya itt, a parlamenten belül.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés