TÓTH ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Az előbb nem tudtam befejezni, de visszatérnék a törvényjavaslatnak az egész koncepciójára, amelyre Orosz Sándor, a szocialista padsorokban ülő képviselő úr is azt mondta a bizottsági vitán, hogy torzszülött. Nagyon sok minden elhangzott a bizottság vitáján, de ezt kénytelen voltam felírni, mert ez egy tisztes önkritika; ezenkívül a környezetvédelmi bizottságban a kormányoldalról senki nem állt föl és nem kért szót. A teljes zavar és teljes kuszaság elfedése miatt nem tudtak érvelni mellette, mert nem is lehet, amellett nem lehet érvelni, amit T/287. szám alatt önök beterjesztettek.

Ez a jelenlegi rendszernek oly mértékű szétrúgása és oly mértékű összezavarása, hogy az egyszerű, átlag vidéki gazdálkodó nem tud rajta eligazodni. Önöknek az a célja, hogy ne tudjanak eligazodni, mert a társadalmasítás létrehozása és a parlament mezőgazdasági bizottságának választói grémiummá tétele teljes közjogi csűrcsavar. Úgy gondolom, hogy erre talán az Alkotmánybíróságnak lenne javaslata, de remélem, hogy nem megy át ez a törvény a parlament szavazásain, ugyanis egy olyan furcsa helyzet állna elő, hogy a kormánytöbbség bármit be tudna tenni ebbe az ellenőrző bizottságba, aminek semmi értelme, mert már az előttem szólók is elmondták, hogy milyen kusza civil viszonyok vannak, és vajon melyik szervezet képviseletéből merítenének ebbe. Mi tudjuk.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és az MDF soraiból.)

Forrás: parlament.hu