BÁNKI ERIK (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Meglehetősen érdekes fejtegetést hallottunk ismét Géczi József Alajostól. Ma már, a mai este folyamán nem ez az első ilyen megnyilvánulása.

Én azt hiszem, hogy ha a magyar társadalom értékítéleteit nézzük, és ha csak az elmúlt 14-15 év döntéseit vesszük figyelembe, akkor egy dolgot valóban leszögezhetünk: tényleg rendkívüli higgadtság és nyugodtság jellemezte az embereket, és talán itt érvelhetek és visszatérhetek arra, hogy éppen ezért nem volt forradalom, mert józan belátású és higgadt volt a magyar társadalom, nemcsak az elmúlt 15 évben, hanem a történelmünkben visszatekintve nagyon sokszor, sokszor túlzottan is nyugodt és visszafogott volt, ebből következően időnként a saját sorsát nehezítette meg.

Viszont azt, hogy az elmúlt 15 évben minden - hogy mondjam - politikai eseményt és minden történelmi tényt jól és alaposan tudott volna megítélni, és ennek megfelelően döntött volna, ezt azért nem tudom elfogadni, hiszen egyetlen olyan választás sem volt az újkori demokráciában, amikor valami mellett, és nem valami ellen döntött volna.

Az pedig, hogy kinek milyen fogalma van '56-ról és egyáltalán a háború utáni időszakról, arról sok mindent elárul az is, amit éppen a képviselő úr mondott, hogy a mi korosztályunkból a nálam néhány évvel idősebbek és a nálam fiatalabbak egyértelműen csak abból tájékozódhattak, ha szerencséjük volt, volt egy olyan történelemtanáruk. Ugyanis nem tanítottak, semmit nem tanítottak: a gimnáziumban a történelemkönyvek a második világháborúval véget értek, onnan kezdve semmi nem volt, irtózatos homály fedte a '45 utáni időszak történelmét, nem véletlenül, mert tudatosan hallgatták el - és itt most Répássy Róbert képviselőtársamra és rajta keresztül az idézet alapján Medgyessy Péter miniszterelnökre hivatkozom -, az akkori elnyomó rezsim (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) nem engedte meg azt, hogy az emberek tényekről és hiteles történelmi eseményekről tájékozódhassanak. Ez nem volt véletlen.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu