BÁNKI ERIK (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Egyetlen részletről feledkezik meg Szabó Zoltán képviselő úr, mégpedig arról, és ennek a jelentősége most a vita kapcsán azért mutatkozik meg, mert ugyanis akiről is beszélünk és akiről a következő napirend szólni fog, magyarul a D-209-es ügynök, az annak a kormánynak, az elnyomó rezsimnek a kiszolgáló embere volt, aki nem hagyta azt, hogy a társadalom nagy része hiteles információkat és valós tényeket kapjon arról a történelemről, amit az ország megért. Sajnos - és erre fel kell hívjam a figyelmét, képviselő úr - nem volt mindenkinek édesapja és nem volt mindenkinek nagyapja, akitől tanuljon, pontosan ennek a rendszernek köszönhetően, mert voltak, akiket kivégeztek, és voltak olyanok, akiket elüldöztek ebből az országból. Tehát nem lehet csak arra építeni, hogy majd otthonról szerzett információk alapján mindenki képbe kerül, és megtudja, mi az a valóság.
Elég szomorú, ha egy állampárt hazugságokra építi a saját uralmát, és nyilvánvalóan megtéveszt tízmillió magyar embert, és megpróbálja velük másképp megtaníttatni azt a történelmet, amit sokan, például Gógl Árpád képviselőtársam is és még az idősebb generáció át tudtak élni. De nálunk, a mi családunkban is, sajnos nem élnek azok az emberek, akik ezeket az információkat és ezeket a valós tényeket átadhatták volna.
Tehát én nem söpörném le az ön helyében ilyen laza kézmozdulattal ezeket a tényeket az asztalról. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés