DR. BŐHM ANDRÁS (SZDSZ): Tisztelt Ház! Én az ügy speciális jellege miatt - és gondolom, hogy az elnök úrral megegyező módon - nem kívánom, és nekem nincs is módom, elnök úrnak lenne módja befolyásolni a vita menetét. Nyilván elnök úr is úgy gondolja, ez egy speciális ügyfajta, és ezért nem kéri, hogy a tárggyal foglalkozzanak a felszólaló képviselők. Én azért teszek egy bátortalan kísérletet, hogy pillanatnyilag egy olyan határozati javaslatot tárgyal a Ház, amelynek igen-igen csekély köze van Medgyessy Péter miniszterelnök úrhoz, különösen miután egy másik határozati javaslat éppen ebben a tárgykörben került előterjesztésre. Tehát én őszintén remélem - és ezt komolyan remélem -, hogy az 1990-ben hivatalban volt és most is hivatalban lévő kormányok tagjai között nem merül föl olyan cselekmény, amit a fölállítandó vizsgálóbizottság meg tudna állapítani a rendelkezésre álló adatok alapján alkotmányos keretek között, de ez korántsem biztos.
Én azt kérem - ahogy elmondtam az elején, és én őszintén gondolom -, hogy a saját demokráciánk védelme érdekében ne folytassuk ilyen módon ezt a vitát, nemcsak azért, mert nem a tárggyal foglalkozik, az egy másik napirend lenne, hanem én úgy érzem, hogy nem méltó sem az ügyhöz, sem pedig a parlamenthez. Igen komoly veszélyek leselkednek arra a parlamentre, arra a politikusi gárdára, amelyik képtelen egy közös érdek jegyében fölülemelkedni a napi politikai vitákon. Én nem gondolom, hogy Medgyessy Péter védelemre szorulna most. Ez az eljárás éppen az MDF kérésére hivatott, hogy azokat a kérdéseket megválaszolja, amiket itt most bizonyítékok nélkül felsorakoztatnak. (Dr. Répássy Róbert közbeszól.) Én kérem, hogy ebben a szakaszban ezt a vitát ne ilyen módon folytassuk le. (Dr. Répássy Róbert felé:) Nem hallottam a kérdést, de majd megkérdezem külön Répássy úrtól.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés