DR. BŐHM ANDRÁS (SZDSZ): Tisztelt Ház! Nem lesz két perc, reményeim szerint, hanem annál rövidebb. Répássy Róbert képviselő úrnak szeretném elmondani csak arra a kérdésére, hogy hogyan is gondolja a javaslattevő, hogy a halottakkal, illetve a politikai életből kiszorultakkal mi lesz.
Előre elnézést kérek, és hadd mondjam el, hogy én világéletemben utáltam, amikor jóval vagy kevésbé idősebbek tanácsot adtak. De tekintve, hogy Répássy úr hozta föl, hogy ő fiatal ember, bár ezt más vonatkozásban, hadd mondjam el, hogy én biztos vagyok benne, hogy Répássy Róbert előtt teljesen világos, hogy ennek a javaslatnak mi akar lenni a szellemisége, mire akar kimenni. Tehát ebből a szempontból teljesen közömbös, hogy van egy jogi-technikai kérdés, amit nyilván valamilyen módon meg lehet oldani, és biztos Répássy Róbert is pontosan tudja, hogy meg lehet, és hogyan lehet megoldani.
Amit én szeretnék mondani: vannak olyan helyzetek - és remélem, hogy ebben egyetértünk, vagy talán holnapig egyetértünk -, amikor az élet bizonyos nagy kérdéseiről van szó, és egy jogász hajlamos a helyzetet túljogászkodni. Ez sosem jó. Ez tipikusan az a helyzet, amikor nem jogi kérdések megoldásáról beszélünk. Egy társadalmi-politikai helyzetről beszélünk, amiben vagy egyetértünk vagy nem, vagy meg tudjuk közösen oldani vagy nem, és huszadlagos, harmincadlagos kérdés az, hogy jogi-technikai kérdésekről most egymással beszéljünk. Elnézést, de én azt hiszem, hogy az idősebb jogán ennyit megengedhettem. Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés