DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kezdhetném úgy, hogy ámen, hát legyen, persze, lássuk tisztán, hogy mi történik az országban, hiszen az Országgyűlésnek ez a dolga. Azonban az nem úgy fog megtörténni, hogy máskor másról beszélünk. Most a költségvetési törvény van előttünk, és ezeknek a témáknak, a Magyar Nemzeti Banknak és a másik két témának, amiről szót ejtettem, nincsen költségvetési vonzata e szerint az okmány szerint. Mi a költségvetési vonzat? Bevétel, kiadás, egyenleg - ezek szerepelnek. (Zaj az MSZP soraiban.) Tehát, tisztelt képviselő úr, nem jól tetszik értelmezni a dolgot. (Zaj az MSZP soraiban.)

Az pedig, hogy belelát az én gondolataimba, és belenéz az én motívumaimba, az rendkívül hízelgő, ezt szokták csinálni császárokkal és prófétákkal (Derültség az MSZP soraiban.). Ha ennyire ebbe a kategóriába sorol engem, mondhatnám, hogy hízelgő, de mégis jobb, ha nem teszi, különösen nem úgy, hogy pontatlanul, és olyanokat tulajdonít nekem vagy másoknak, ami nem úgy van. (Keller László: Meg kell nézni, képviselő úr.)

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu