DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Farkas képviselőtársam majdnem elmondta azt, amit én mondani akartam. Vojnik Mária képviselőtársunknak a másfél évvel ezelőtti vita jutott eszébe a családi adókedvezménnyel kapcsolatos részletkérdésekről, nekem meg a másfél, na jó, három és fél órával ezelőtti vita a nyugdíjak emeléséről. Itt pontosan ugyanaz a helyzet van, amit három és fél órával ezelőtt már egyszer jó alaposan végigvitattunk. Amikor a Fidesz-kormány a családi adókedvezményt bevezette, akkor ezzel egyidejűleg jelentősen megnyirbálta az adójóváírás vagy alkalmazotti adókedvezmény intézményét, mégpedig úgy nyirbálta meg, tisztelt képviselőtársam, hogy kétszer annyit keresett ezen a megnyirbáláson, mint amennyit családi adókedvezmény formájában odaadott, vagyis a költségvetés ezzel kifejezetten jól járt.
Most a száznapos program keretében a szociáldemokrata-szabad demokrata kormány ennek az elvett adójóváírásnak egy részét vissza akarja adni az alkalmazottaknak, ahogy az önök által korábban elvett nyugdíjemelés egy részét vissza kívánja adni a nyugdíjasoknak. Pontosan ugyanaz a helyzet, pontosan ugyanarról vitatkozunk.
Én tökéletesen megértem azt, hogy önöknek mind a két ügyben van lelkiismeret-furdalásuk, hogy önöknek mind a két ügyben van tisztáznivalójuk az érintettekkel, egyrészt az alkalmazottakkal, másrészt a nyugdíjasokkal, és most igyekeznek egy olyan pozíciót elfoglalni, amiben ezt önökön nem lehet számon kérni. De megint csak azt tudom mondani, tisztelt képviselőtársaim, hogy ez sajnos nem fog menni, valamit is csinálni meg nem csinálni egyszerre nem lehet.
Önök akkor vállalták ezt az átcsoportosítást; megjegyzem, az általunk bírált és igazságtalannak tartott átcsoportosítást. Önök úgy gondolták, hogy ezzel önök politikai értelemben jól járnak. Most mi ezt vissza óhajtjuk csinálni, mert mi úgy gondoljuk, hogy ez az igazságos. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Azt gondolom, hogy ennek a következményével önöknek szembe kellene nézniük. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés