DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Csak a helyzet, hogy Révész képviselő úr tett fel egy kérdést. Én ezt megértem, hogy már az előző vitaszakaszban is feltehette volna, de most tette fel, úgyhogy most kellene rá válaszolni.

Ha van egy törvény, képviselő úr, amelyik azt ígéri, hogy önnek jövőre 18,4 százalékkal fog emelkedni a fizetése, majd ez a parlament decemberben elfogad egy törvényt, amely azt mondja, hogy bocs, csak 13,4 százalékkal fog emelkedni, akkor bizony öntől 5 százaléknyi fizetésemelkedést elvettek. Ez történt a nyugdíjasokkal 1998-ban. Ennyit erről.

(Az elnöki széket Mandur László, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Ami egyébként meg a családi adókedvezményt illeti, mert igaza van Font képviselőtársamnak, hogy most éppen arról vitatkozunk, ebben persze Révész képviselő úrnak igaza van, hogy itt van egy filozófiai szemléleti kérdés: az egy axióma, hogy az államnak hozzá kell járulnia a gyermekek neveléséhez; de az axióma-e az, hogy az államnak adókedvezményen keresztül kell hozzájárulnia a gyermekek neveléséhez, vagy más módon is megteheti ezt? Mi azt valljuk, hogy más módon is megteheti, sőt az adókedvezménnyel történő hozzájárulás magában hordozza azt az igazságtalanságot, amit az elmúlt négy év során mindannyiszor elmondtunk, hogy az alacsonyabb jövedelműek kevésbé vehetik azt igénybe.

Lehet ezen segíteni, ez a negatív adó. Ezt be fogjuk vezetni, kérünk még egy kis türelmet, tisztelt képviselő úr. De azt gondolom, önmagában axiómaként nem lehet azt kezelni, hogy egyetlen helyes módja van a gyermeknevelés költségeihez való hozzájárulásnak és ez a családi adókedvezmény. Azt gondolom, van más is. (Taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu