DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Nem egészen értettem Font Sándor és Varga Mihály képviselőtársaim felszólalását; nekem valamiért az volt az illúzióm, hogy a költségvetési törvény módosításáról vitatkozunk, és hogy Medgyessy Péter titkosszolgálati múltja és ennek az összefüggései, hogy ez hogyan alakul, erről majd a következő napirendi pont kapcsán felállítandó vizsgálóbizottság fog szólni - nyilván tévedtem, úgyhogy ezért én elnézést kérek.

(20.40)

Ami az aranyrészvényeket illeti, azért azt hadd jegyezzem meg, arra, hogy az aranyrészvény milyen jó helyen van az ÁPV Rt.-nél, és hogy milyen gondossággal bánik egy kormány megbízásából az ÁPV Rt. az aranyrészvényekkel, arra fideszes képviselőtársaim kormánypárti korukban példát szolgáltattak, amikor már a választás elvesztése után az ÁPV Rt., mit ad isten, a Vegyépszer aranyrészvényét eladta a Vegyépszernek, hátha ezáltal a következő kormány nem tud utánanyúlni annak az utolsó pillanatban kiadott mintegy százmilliárdos megrendelésnek, ami mégiscsak a magyar költségvetés rovására ment, szokás szerint természetesen mindenféle pályáztatás vagy közbeszerzési eljárás lefolytatása nélkül.

Végezetül pedig, hogy melyik oldalon ülnek a politikusok és melyik oldalon a szakértők; kérem szépen, ezen az oldalon is politikusok ülnek vagy állnak éppen. De azért azt szeretném mondani, hogy Pál László képviselőtársunk, azt hiszem, 1997-ben mondott le a képviselői mandátumáról, azóta egyértelműen szakmai feladatokat lát el. Katona Kálmán képviselő úr, Katona Kálmán miniszter úr a miniszteri megbízatásának megszüntét követően három héttel lett az MVM elnöke, és mi nem mondtuk azt, hogy Katona Kálmán egy mocskos politikus, aki nem lehet az MVM elnöke, hanem elismertük azt, hogy eddig miniszter volt, azt is jó szakmai szinten csinálta, MVM-elnök, azt sem fogja valószínűleg rossz szinten csinálni. Én úgy gondolom, hogy Pál Lászlónak ugyanúgy megadhatjuk ezt a bizalmat.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu