FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Nem tudom, Veres képviselőtársam tudja-e, mi az, hogy konok nemtudó. A konok nemtudó az olyan, ezt egy egyetemi tanárunk mondta el, amikor vizsga előtt álltunk, és kérdeztük, hogy most záróvizsga következik, ott milyen szigorral lesz a vizsga és van-e, szokott-e bukás történni.

(18.10)

A tanár úr, a professzor úr azt mondta, hogy nálam csak a konok nemtudók buknak meg. Akkor megkérdeztük, hogy de milyen az a konok nemtudó. Azt mondta, a konok nemtudó az olyan, hogy bejön vizsgázni, kihúzza a kérdést, és nem tud semmit. Én elmondom helyette a választ, aminek a végén ő annyit mond, hogy nem. Önök körülbelül így állnak ehhez a kérdéshez. Elmondjuk, hogy véleményünk szerint önök a Magyar Nemzeti Bank függetlensége ellen totális támadást intéztek, önök pedig százszorosan nem akarják ezt megérteni. Hiába mondja el képviselőtársam a nemzetközi példákat, hiába mondjuk el tényszerűen, hogy mit akarnak önök, hiszen leírták, hogy azt a helyzetet hogyan akarják megváltoztatni, ami eddig volt, ahhoz képest milyen lesz a felügyeleti rendszer - önök erre vég nélkül azt mondják, hogy nem így van.

No, ezek a konok nemtudók - ezek tényleg megbuknak. (Taps és derültség az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu