FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Szóval az a helyzet, hogy természetesen ezt az ügyletet nem tudja megmagyarázni még a Javert felügyelő-szerepkört elvállaló Keller László képviselőtársam sem, még ha államtitkár lesz, akkor sem, mert a most itt átcsoportosításra került energiaszektorú részvénytársaság és bármilyen formátumú cégek esetében, ön azt mondja, hogy aranyrészvény szerint még a magyar állam a mindenkori tulajdonos, ő gyakorolja a jogokat. Ön pontosan tudja, hogy az Unió nem ismer ilyen aranyrészvény-jogosultságot, tehát körülbelül 15-16 hónap van arra, hogy egyáltalán fizikailag megszüntessük az efféle állami felügyeletet e cégek esetében, és majd jön a rettentő jó ötlet, hogy ha az Unió nem ismeri ezt, és mi, magyarok ebben gondolkodtunk, valószínűleg meg kellene ezt szüntetni; a legjobb megoldás: adjuk el azonnal - ezzel teljesítjük az Unió igényét, és azoknak a bizonyos pénzügyi köröknek az igényét, amelyek ezt már rettentően várják.
Úgy, ahogy reggel a pénzügyminiszter úr egy névsort olvasott fel, én valami hasonlót teszek meg a még hátralévő néhány másodpercben. A következő cégek kerülnek innentől kezdve az ÁPV Rt.-től az SZDSZ által felügyelt Gazdasági Minisztériumhoz: Észak-dunántúli Gázszolgáltató, Közép-dunántúli Gázszolgáltató, Dél-alföldi Gázszolgáltató, Tiszántúli Gázszolgáltató, Dél-dunántúli Gázszolgáltató, Paksi Atomerőmű, Duna Menti Erőmű, Vértesi Erőmű, Bakonyi Erőmű, Pannonpower, Mátrai Erőmű, Tiszai Erőmű, Budapesti Erőmű, Észak-dunántúli Áramszolgáltató, Dél-dunántúli Áramszolgáltató, Dél-magyarországi Áramszolgáltató, Tiszántúli Áramszolgáltató, Észak-magyarországi Áramszolgáltató, Budapesti Elektromos Művek, Országos Villamos Távvezeték Rt. - ennyit a mi sorrendünkről! (Taps az ellenzéki pártok padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés