KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Először Lezsák képviselő úr megszólalásához: borzasztó furcsa, képviselő úr, itt megint a múltba meredni, és az infláció felpörgetéséről beszélni, és főleg furcsa ezt olyan képviselő szájából hallani, aki a '90-94-es időszakban jelentősen hozzájárult ahhoz mint akkori kormánypárti képviselő, hogy a gazdaság olyan szerencsétlen helyzetbe kerüljön. (Dr. Balsai István jelzésére:) Akkor most megkövetem, ha akkor még nem volt képviselő, de az MDF-nek, az akkori kormányzó pártnak jeles képviselője volt akkor is tudomásom szerint. Tehát az infláció felpörgetéséről, azt gondolom, önnek nem túl szerencsés beszélnie; egészen más gazdasági szituáció van most, és egészen más volt '95-ben.
Ami pedig Hargitai képviselő úr megszólalását illeti, az megítélésem szerint meglehetősen szakszerű volt, ezzel nincsen semmi gond. Képviselő úr, én nem kérdőjelezném meg a felügyelőbizottság létrehozását, mert ön azt mondta: ha mégis létrehoznák. Létrehozzuk, hiszen mi a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény vitájában is ezt az álláspontot képviseltük, és szerintem Burány államtitkár úrnak az általános vitában való megszólalása megnyugtató lehet az ön számára. Azt gondolom, hogy az ő megnyilvánulása egyértelmű volt abban a tekintetben, hogy itt mindazok a politikai erők, amelyek egy bizonyos küszöbértéket megütöttek a parlamenti választáson, a felügyelőbizottságba szakértőket - ahogy azt korábban is tették - delegálhatnak.
Hogy végképp megnyugodjon, képviselő úr, szeretném jelezni, hogy Veres János képviselőtársammal ilyen tartalmú módosító indítványt be is nyújtottunk, már csak azért, hogy a bizottsági vitában még egyszer ne kelljen önnek elmondania azt, amit egyébként az általános vitában és a bizottsági vitában többször elmondott. Azt gondolom, ez teljes mértékben biztosítja azokat a jogosítványokat, amelyekre ön gondol, és amelyek a függetlenség zálogát is jelentik. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés