KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tényleg meglehetősen sajátságos a vita, hiszen most Tállai képviselő úrnak a megszólalására szeretnék reagálni. Ez pedig az Állami Számvevőszék, illetve a Magyar Nemzeti Bank ellenőrzésével kapcsolatos. Képviselő úr, borzasztóan sajnálom, hogy immár harmadszor-negyedszer - bizottsági üléseket is összeszámolva - hozza elő a témát, amiben rendre alulmarad a vitában szakmai alapon, nem politikai alapon, hiszen ez egy szakmai vita.
A bizottsági viták során is, de itt, az általános vitában is teljesen egyértelműen rögzítettük azt, hogy ez a törvénymódosítás egyáltalán nem csorbítja az Állami Számvevőszék ellenőrzési jogosítványát. Ebben a számvevőszéki bizottsági ülésen is megegyeztünk. Most Tállai képviselő úr egészen mást mondott. Belekerült a törvény módosításába egy felesleges mondat, azt nyilván ki kell szedni. De azt sugallni, hogy itt bárki is 50 plusz egy szavazattal az ÁSZ jogosítványait csorbítani kívánja, egyszerűen nem felel meg a valóságnak.
Arról is meggyőztük már a képviselő urat, maga az Állami Számvevőszék is a számvevőszéki bizottsági ülésen elmondta, hogy az Állami Számvevőszék egyébként kapott tájékoztatást a módosítás irányáról - nem egyeztetés, hanem kapott tájékoztatást -, és elmondta azt is, hogy a felügyelőbizottság létrehozása egyáltalán nem sérti az Állami Számvevőszék ellenőrzési jogosítványait s az Állami Számvevőszék érdekét sem. Ezzel lesz teljesebb az ellenőrzési rendszer. Hiszen az Állami Számvevőszék mint az Országgyűlésnek alárendelt intézmény, végzi úgymond a külső ellenőrzését a Magyar Nemzeti Banknak, és van egy - mondjuk úgy - belső ellenőrzés, ez a felügyelőbizottság által megtestesített ellenőrzés. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)
Teljesen értelmetlennek tartjuk azt - és elnézést, lejárt a két perc -, hogy most itt egy olyan mezőt nyisson meg Tállai képviselő úr, ami egyáltalán nincs beleírva a törvénymódosító javaslatba.
Köszönöm, elnök úr, és elnézést. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés