KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Révész Máriusz Képviselő Úr! Nem az a kérdés, hogy 1999-ben hogyan alakult a nyugdíjak reálértéke, hanem az a kérdés, hogyan kellett volna alakulni az 1998. decemberben hatályos nyugdíjtörvény szerint. (Font Sándor közbeszólására:) Igaza van a képviselő úrnak, nem ehhez a vitaszakaszhoz tartozik, de Révész Máriusz képviselő úr erről beszélt.

Tehát ahhoz képest kell nekünk megítélni azt, hogy 1999-ben hogyan alakultak a nyugdíjak, hogy a nyugdíjas érdekképviseletekkel megkötött megállapodás szerint mennyi járt volna nekik. Ehhez képest, tisztelt képviselő úr, 52 milliárddal többet hagytak a költségvetésben és kevesebbet adtak a nyugdíjasoknak. Ez az, amit nekünk mindenképpen vissza kell pótolni.

De ezen már túlléptünk, és a családtámogatásokkal kapcsolatos módosító javaslatokról volt szó. Nógrádi Zoltán képviselő úr azt mondta, szeretnék visszatérni a korábbi mondanivalójára, azt ugyan elismeri, hogy nem vesz el - ez jó jel, hogy az ellenzéki képviselők közül végre valaki kimondta azt, hogy itt szó sincs arról, hogy bármit is el akar venni a koalíció -, viszont azt mondta, hogy de nem ad többet; ezt pedig nagyon sokszor elmondtuk, hogy ez nem igaz. Többet ad, minden családnak, ott, ahol alkalmazottak dolgoznak, ott, ahol gyermeket nevelnek, ott, ahol nehéz sorban élnek, ott, ahol főiskolás diákot kell a családnak taníttatni. Tehát lehetne sorolni, nagyon sok társadalmi rétegnél többet ad, képviselő úr. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiból.)

Forrás: parlament.hu