KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Most már egyre világosabbá válik számomra, hogy Font képviselő úr miért is hozta elő oly nagy vehemenciával azt a módosító javaslatot, ami semmi másról nem szól (Font Sándor: Mert benyújtottátok, azért!), mint hogy a szavazatelsőbbségi részvényeket ki kezelje, az ÁPV Rt. vagy a gazdasági miniszter. Ez arra volt jó, tisztelt Ház, hogy most ennek égisze alatt a volt pénzügyminiszter elkezdjen szemezgetni a mai napi sajtóból, hogy kit hová neveztek ki, és mivel most nincsenek többségben, ezért most sértett képviselőként itt próbál kiemelni egy-két kinevezést. (Varga Mihály: Ne beszélj sértettségről!) Azt szeretném rögzíteni, hogy semmi paktum, semmi zsarolhatóság ebben a most módosító javaslatként tárgyalandó témában nem játszik közre. Szeretnék egy megjegyzést tenni.
Tisztelt Varga Mihály Ex-pénzügyminiszter Úr! Azt szeretném mondani, hogy Pál László, amikor a MOL elnöki posztjáról távozott, akkor nem 200-250 millió forintos végkielégítéssel tette, mint ahogy az önök MFB... (Közbeszólások az ellenzék soraiból, köztük Demeter Ervin: Ne szórakozzál már! Ne hazudj! - Dr. Répássy Róbert: Mondd az összeget!), nem úgy, mint ahogy az önök által az MFB élére helyezett elnök-vezérigazgató távozott! (Az elnök csenget.) De Nagy Frigyes (Közbeszólások az ellenzéki padsorokból.) sem vitte magával a minisztérium eszközállományát, amikor a minisztériumi székből távozott. (Dr. Géczi József Alajos: Milyen nagy az élénkség, gyerekek! - Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés