LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Hargitai képviselő úr érveit szeretném egy gondolatsorral megerősíteni, mert a 20. §-t valóban el kellene hagyni, hiszen ez annyira csorbítaná a Magyar Nemzeti Bank eddigi függetlenségét, ami ellentétes is az Európai Unió irányelveivel, hogy finomítani sem lehet a szakértők szerint ezen az előterjesztésen. Ugyanis a nemzeti valuta értékállandóságáért, az infláció féken tartásáért a jegybank a felelős intézmény, és ezt a feladatát csakis a függetlensége tudatában tudja teljesíteni.
Ez a törvénymódosítás, amiről az ajánlás 92. pontjában szó van, a jegybanki függetlenséget támadja, azaz áttételesen a forint stabilitását. Sokan emlékeznek még 1994-95-re, amikor a 14 százalékra mérséklődött inflációt a duplájára pörgette az akkori szocialista-szabad demokrata kormányzat. Sokan tartanak most attól, hogy hasonlóan az akkori időkhöz, most is az infláció eszközével akarják visszavenni a társadalomtól a választási ígéretek sodrában kibocsátott több száz milliárd forint papírospénzt, mert ily módon könnyebb visszavenni, mint adók és járulékok formájában.
Terjed ez a gyanakvás, felhívom erre kormánypárti képviselőtársam figyelmét, hiszen eddig is nyílt titok volt, hogy az infláció kezelésében nincs egyetértés a jegybank és a kormány között, és ezért kívánja ez a törvényjavaslat felhatalmazni arra a kormányt, hogy a jegybankot illető kérdésekben is dönthessen, olyanokban, mint az árfolyamrendszer, a sávszélesítés, a középárfolyam meghatározása, a valutakosár (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) és így tovább. Nagyon célszerű volna elhagynunk ezt a bekezdést.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés