ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter asszony. Tisztelt Országgyűlés! Most a határozathozatal következik.

Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a hosszú távú egészségpolitika folyamatosságának megőrzéséről és az egészségügyi, valamint a szociális rendszerekben ellátottak jogainak érvényesítését biztosító szervezet kialakításáról szóló országgyűlési határozati javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 194 igen, 153 nem szavazattal, 4 tartózkodás mellett az országgyűlési határozati javaslatot elfogadta.

Soron következik a Magyar Köztársaság és Ukrajna között a polgári ügyekben történő kölcsönös jogsegélyről szóló, Budapesten 2001. augusztus 2-án aláírt szerződés kihirdetéséről szóló törvényjavaslat általános vitája és a határozathozatal. Az előterjesztést T/288. számon kapták kézhez a képviselők. A házbizottság általános érvényű állásfoglalása szerint a nemzetközi szerződések tárgyalása során az egyes képviselői felszólalások időtartama az öt perces időkeretet ne haladja meg.

Megadom a szót Hankó Faragó Miklós államtitkár úrnak, a napirendi pont előadójának. Parancsoljon, öné a szó, államtitkár úr.

Forrás: parlament.hu