TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A 94. számú módosító javaslathoz szeretnék szólni, amelyet a számvevőszéki bizottság nyújtott be. Hargitai képviselőtársam már említette ezt a módosító javaslatot; úgy gondolom, hogy feltétlenül szükséges megállni egy pillanatra ennél a módosító javaslatnál. Mindenekelőtt azért, mert olyan törvényjavaslat került az Országgyűlés elé, amely az Állami Számvevőszék feladatkörét lényegében módosítja, s mindez úgy történik, hogy az Állami Számvevőszékkel nem történt egyeztetés. Való igaz, hogy azt semmilyen törvény nem írja elő, hogy az Állami Számvevőszékkel egyeztetni kell, de azért az előterjesztőnek azt illene tudnia, hogy az Állami Számvevőszékről szóló törvény kétharmados törvény, és ha az Állami Számvevőszék hatáskörét akarom növelni, akkor nem elég egy feles törvényben ezt megvalósítani. Ezt küszöböli ki a számvevőszéki bizottság 94. számú javaslata, amely törli azt a mondatot, hogy az ÁSZ szükség esetén az Országgyűlésnél, a tulajdonosi jogok gyakorlójánál, az MNB igazgatóságánál intézkedéseket kezdeményez. Ez annyira túlterjeszkedik ezen a feles törvényen, hogy egyértelműen az ÁSZ tevékenységét szabályozó törvényben kellene hogy helyet kapjon.
Ezt belátta az előterjesztő is, és nyilván az Állami Számvevőszék is felfedezte ezt a hibát a bizottság felhívására, és támogatta ezt a módosító javaslatot, olyannyira, hogy ezt a kérdést az 1989. évi XXVIII. törvény 25. §-a egyértelműen szabályozza.
Azért is ellentmondásos a helyzet, mert miközben a pénzügyminiszter úr arról beszél, hogy az Állami Számvevőszék rendszeres és folyamatos ellenőrzésén túl még a felügyelőbizottság ellenőrzésére is szükség van, tehát egyrészről az Állami Számvevőszék tevékenységét, hogy úgy mondjam, nem ismeri el, ezért szükséges a felügyelőbizottság, emellett az Állami Számvevőszéket még olyan feladatokkal bízza meg, amelyek az alaptörvény szerint egyszerűen lehetetlenek és nincsenek szabályozva. Ha ezt úgy gondolják, hogy ezt szabályozni kell (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.), akkor önálló törvényjavaslatot kell a parlament elé benyújtani - ezt küszöböli ki a 94. számú módosító javaslat.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés