TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Ha már a jövedéki törvény módosításáról beszélünk, engedjék meg, hogy egy új elemét vessem fel a vitának, mégpedig a 72. § (20) bekezdését, amely kimondja, hogy a jövőben a vendéglátó egységeknek naponta hitelesített nyomtatványon nemcsak a bort, hanem az alkoholterméket is, a pezsgőt, lényegében a dohányárut kivéve, majdnem a radírgumitól elkezdve a ceruzáig... - napi nyilvántartást kell vezetni a beérkező szállítmányokról, és azt követően pedig készletezni.
Hogy ez minek mond ellent, azt nyilván két percben nem tudom elmondani, de egy biztos: az adminisztrációt jelentősen növelni fogja. Ez 60 ezer vendéglátóst fog érinteni, uraim, jelentősen növelni fogja az adminisztrációt, ezt ott helyben kell elvégezni, adott esetben éjszaka vagy hajnalban vagy valóban több műszakonként. Ez jelentős többletterhet ró egyrészt magára a tulajdonosra, az alkalmazottakra. Ez nyilván többletköltséggel fog járni. Ez teljesen ellentmondásban van az önök által a kormányprogramban meghatározottakkal. Ennek az lesz a következménye, hogy a vendéglátósok nem fognak bort tartani az üzletben, vagy ha fognak, akkor összesen kétfélét, úgynevezett fehéret és vöröset. Most lehet, hogy esetleg van még választék, négy-öt féle minőség vagy több is, de ennek következménye az lesz, hogy nem fogják ezt vállalni, hiszen egyszerűen nem fogja megérni, és mindenféle termékből próbálják a választékot csökkenteni, mert azt az adminisztrációt, amit önök ezzel a döntéssel fognak hozni, nem fogják tudni vállalni.
Ezzel teljes egészében egyetértenek egyébként a kiskereskedők is, egyelőre ők még az ügyben nem szólaltak meg, nagyon várjuk, hogy ők is szólaljanak meg ebben a kérdésben, és én azt javasolom, hogy találjuk meg közösen a megoldást, mert nyilvánvalóan előrébb kell lépni ebben a kérdésben, de hogy nem így, az egészen bizonyos. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés