VINCZE LÁSZLÓ (Fidesz): Elnézést, de én ebben a vitában egy nagy ellentmondást érzek és hallok ki. Farkas képviselő úr az egyik mondatában mondotta az imént, hogy mérhetetlen sok pályázatot adtak már be, és erre most rá is bólint, ugyanakkor viszont az imént elmondottakban ezt cáfolja azzal, hogy egy-két ezer emberről van szó. Hát akkor most hogy is gondolja ezt, kedves képviselőtársam? Én örülök annak a nagyon sok beadott pályázatnak, ami a családi gazdaságok elindulásához beadásra került, és szomorú vagyok, hogy itt most azokért a társas vállalkozásokért, szövetkezetekért folyik a nagy aggódás, nagy-nagy aggódás, amelyek lényegesen más helyzetben vannak, és ők is kapnak egyfajta támogatottságot.
Természetes módon az a törvény, amit a polgári kormány hozott, elsősorban a családi gazdaságok lehetőségével addig nem élők - vagy helyzeténél fogva nem tudott élni egy tömeg - helyzetbe hozására van, tehát a gyöngébbek felzárkóztatásáról van szó. Azt gondolom, annak csak örülni kell, hogy ennyi pályázat beadásra került földvásárlásra, hiszen tudjuk azt, hogy kamatmentes lehetőséghez juttatta az előző kormány a földet vásárolni szándékozókat, és ettől a lehetőségtől nem is lenne szerencsés megfosztani a széles tömegeket; hiszen minél több lábon áll a nemzetgazdaság, ezen belül a mezőgazdaság is, annál könnyebben kivédhetők a nehéz helyzetek, legyen az csődhelyzet vagy az időjárás visszásságai, azzal együtt, hogy nagyon jó lenne, ha a családi gazdaságok egyike sem menne tönkre, és természetesen boldogulnának emellett a társas vállalkozások is. Nem állítható szembe az én nézetem szerint a kettő.
Köszönöm. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés