VINCZE LÁSZLÓ (Fidesz): Úgy gondolom, hogy a bortörvénnyel kapcsolatos kisebb módosítások önöknek csupán választási fogások, azt szolgálják, hogy azzal elő lehessen hozakodni, hogy ez az első lépés arra vonatkozólag, hogy az önkormányzati választásokon a szőlőtermelő kistermelők, családi gazdálkodók tulajdonképpen elhiggyék azt, hogy egy átfogó rendezésre fog majd sor kerülni.

Emlékszem, amikor az önök képviselőtársai - természetesen nem Farkas képviselő úr, ő gabona- és kukoricatermesztő, jószágnevelő terület képviselője, de az önök MSZP-s, szőlős területen élő képviselőtársai is - azt szorgalmazták, hogy valóságosan egy átfogó javaslatsort kell idehozni, nagy egyeztetéssel. Mi akkor hozzátettük azt is, hogy igen, a kisebbek javára tulajdonképpen egyfajta pozitív diszkriminációt kellene megvalósítani. Hiszen pontosan a turizmusfejlesztés, pontosan a vidék népességmegtartó ereje következtében bizony az egy-két hektáros szőlős gazdaságok is már tulajdonképpen egy-egy családon belül viszonylagosan komoly segítséget jelenthetnek a jövedelmezőség tekintetében, pontosan azoknál a családoknál, ahol kiegészítésképpen, mondjuk, nyugdíj mellett végzik ezt a tevékenységet, és ha nem szőlőként kell eladni a termést, hanem feldolgozott állapotban, amihez megvannak az évtizedes, évszázados tapasztalataik - például a csongrádi szőlőtermesztőknek, borosgazdáknak. Ezt tovább kellene vinni, és tulajdonképpen ilyen szempontból kellene végiggondolni az egész lehetőséget és javaslatot.

Köszönöm. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu