DR. SZANYI TIBOR földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Csak az udvariasság mondatja velem, hogy az előbbi figyelemfelhívó mondat Gráf József képviselőtársunktól hangzott el, nem tőlem, tehát nem akarom a dicsőséget magamnak tulajdonítani, de teljesen igaza van.

Amit szeretnék mondani, az tulajdonképpen két dolog. Az egyik - és itt kapcsolódnék a Horváth professzor által elmondott mondatokhoz -, hogy nekem nagy élményben volt részem, amikor az elmúlt héten élőben találkozhattam valakivel, aki személyesen mondta el, hogy ő egy úgynevezett régi típusú, ámde még működő szövetkezet elnöke, egy új típusú szövetkezet tagja, őstermelőként bejelentkezett és családi gazdálkodónak egyaránt bejelentkezett személy. Na már most ő akkor kicsi is meg nagy is egyszerre, és tisztelettel jelentem, hogy nem volt önmagával konfliktusban. Nem érezte azt, hogy ő most valamiféle hátrányban lenne azért, mert, mondjuk, akár néha a szövetkezeti lobbihoz soroltatik, hiszen azért jelentkezett be ennyiféleképpen ebbe az ágazatba, ebbe a szakmába, hogy ahol egy pici előny mutatkozik, arra éppen az akkori útlevele szerint rámozdul.

Sajnos, ilyen skizofrén életünk van, tehát ez a családi vállalkozó, amit önök itt állandóan mondogatnak, azért nem egy egynemű valami, hanem nagyon is szerves része a mai magyar mezőgazdaságnak, és kellő figyelem övezi az ő tevékenységüket.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu