ELNÖK: Köszönöm szépen. Szeretném tisztelt képviselőtársamnak és valamennyi képviselőtársamnak mondani, hogy érkezett már ilyen javaslat, és folyamatban van egy nyelvész alkalmazása, hogy valamennyi törvényünk és jogszabályunk nyelvhelyességi szempontból valóban megfeleljen az elvárásoknak. Egyébként egyetértek ezzel a javaslattal. Annak kifejezetten örülök, hogy magam tizenkét év után házelnökként tehetem ezt elsőként, hogy egy ilyen bevezetésre kerül. Köszönöm ezt a javaslatot.

Kérdezem, hogy ki kíván még felszólalni ebben a vitaszakaszban. (Senki sem jelentkezik.) Tekintettel arra, hogy több jelentkező nincs, a részletes vita e szakaszát is lezárom.

Megnyitom a részletes vita negyedik szakaszát az ajánlás 6. és 7. pontjai alapján. Megkérdezem, ki kíván felszólalni. Megadom a szót ismételten Pap János képviselő úrnak, a Fidesz képviselőcsoportjából. (Dr. Pap János jelzi, hogy nem kíván szólni.) Képviselő úr, bár írásban jelezte felszólalási szándékát, jelzi, hogy ehhez a vitaszakaszhoz nem kíván szólni.

Ezért elsőként megadom a szót Lezsák Sándor képviselő úrnak, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr.

Forrás: parlament.hu