HERBÁLY IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Ivanics képviselő úrnak szeretném jelezni, hogy már az általános vita szakaszában is kikértem nem magamnak, hanem annak a több százezer embernek a nevében, akiket kolhozistának minősítettek a hozzászólók.
Zsenge gyermekkoromtól a mezőgazdaságban valamilyen szerepet vállaltam. Édesapám tagja volt egy termelőszövetkezeti csoportnak, aztán egy termelőszövetkezetben fejeztem be vezetőként 1996-ban a munkát. Úgy gondolom, hogy van egy szép magyar szó, a szövetkezet, és ezt különböző jelzőkkel lehet minősíteni: ipari szövetkezet, termelőszövetkezet, fogyasztási szövetkezet.
Arra kérném a képviselő urakat, hogy egyszer jegyezzék már meg, hogy Magyarországon nem kolhozok voltak, hanem különböző típusú szövetkezetek, amelyek közül a mezőgazdasági szövetkezeteket úgy hívták, hogy mezőgazdasági termelőszövetkezet, és ne minősítgessék most a rendszerváltás tizenkettedik vagy tizenharmadik évében, hogy kolhoz típusú volt vagy nem volt az, mert nem tudják, hogy milyen volt.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés