IVANICS ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Én egy más aspektusból szeretnék rávilágítani ennek a módosító javaslatnak a lehetséges kihasználására, mégpedig abban a tekintetben, hogy a szociális földprogram támogatása mindenképpen szükséges a kis önkormányzatoknál. Nem szeretném nagyvárosi megközelítésbe helyezni ezt a kérdést, mert az ingyenes vagy kedvezményes termőföldjuttatás elsősorban a kis falvak ellátása, önfenntartása érdekében volna szükséges, hiszen tudjuk, hogy az a kereszténydemokrata elképzelés, amely a földkárpótlásnál annak idején napirenden volt, hogy az önkormányzatok sokkal nagyobb szerepet kapjanak ebben a folyamatban, nem valósult meg, és azóta is nagyon sok sérelem maradt az önkormányzatokban, mivel a valamikori legelőiket és egyéb földalapjaikat mind elvesztették.
Tehát valamilyen lehetőséget biztosítani kell arra, hogy a szociális földprogram keretében meg tudják indítani azokat a mentőakcióikat bizonyos lecsúszott rétegek, illetve olyan önkormányzati feladatok támogatására, amelyek az önkormányzat szabad kibontakozását segítenék. Ehhez mindenképpen kell egy csatornát találnunk, amely lehetőséget teremt a földjuttatásra. Nem biztos, hogy ez a javaslat ezt tökéletesen megoldaná, de én is javaslom, hogy támogassuk és kapcsolódó módosító indítvánnyal tegyük lehetővé ezt.
Köszönöm szépen a figyelmet.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés