ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Azt hiszem, ami itt most történt, arra mutat rá, hogy valami nincs rendjén a Ház vezetésében. Úgyhogy tisztelettel arra kérem az elnök urat, hogy az elnök asszonnyal konzultáljon, és ha úgy gondolják, hogy az a szavazás, amit az előbbiekben megejtettünk, ami megtörtént, úgy került feltételre, hogy nem kétharmados szakaszról szavaztunk kétharmadosként, akkor azt gondolom, csak a feltételek tisztázását követően van módunk arra, hogy a soron következő ülésen térjünk erre vissza, nem pedig most.

Egy már megejtett szavazásról beszélünk. Arra kérem a tisztelt elnök urat, hogy az elnök asszonnyal együtt, akár egy külön házbizottsági ülés keretében, mindezt tisztázza, és a következő héten térjünk erre vissza. (Szórványos taps a Fidesz padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu