DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Afelől nekem ugyan van kétségem, hogy a tényszerű válaszok megnyugtatnak-e mindenkit, hiszen ha valaki szigorúan a tényeket nézte, akkor eddig is nagyon világos volt, hogy Magyarországon a választások eredményesek, törvényesek voltak, mint ahogyan erről az Országgyűlés szavazata, ahol valamennyi képviselő igennel szavazott, meggyőzte a közvéleményt. De azokat, akik nem akarják ezt a választási eredményt tudomásul venni, természetesen nehéz szembesíteni a tényekkel, de örülök, hogy ezt a kérdést feltette, képviselő úr, és tényszerűen valamennyi kérdésre válaszolni fogok.

Az első kérdésre, hogy delegált-e a Fidesz a szavazatszámláló bizottságba tagokat: igen, 8032 esetben élt a törvényben biztosított delegálási joggal a Fidesz és az MDF együttesen; 12 szavazókörben a Fidesz-MDF-MIÉP közös delegáltja vett részt a munkában; és képviselőtársaim, voltak olyan körzetek, ahol bíztak egymásban az ellentétes politikai oldalon ülők, volt két olyan szavazókör, ahol közös delegáltja volt a Fidesznek és az MSZP-nek; egy szavazókörben pedig a Fidesz-MDF-Kisgazdapárt delegáltja vett részt a szavazatszámlálásban.

A második kérdésre válaszolva, hogy akadályoztatva voltak-e a munkában: nem voltak akadályoztatva. A delegált tagok munkájának akadályoztatására vonatkozó bejelentés az Országos Választási Bizottsághoz nem érkezett, kedves képviselőtársaim.

A jegyzőkönyvek tanúsága szerint - ezt már a képviselő úr harmadik kérdésére mondom - 2059 esetben akkor is elvégezték az újraszámlálást a szavazatszámláló bizottságok, amikor a törvény azt nem tette kötelezővé, de ha bármelyik bizottsági tag indítványozta, erre sor került. Ezt kifogásoló, megkifogásoló észrevétel nem volt.

A negyedik kérdésre vonatkozóan, hogy a szavazatszámláló bizottság tagjai aláírták-e a jegyzőkönyveket: a jegyzőkönyveket a szavazatszámláló bizottságok minden tagja aláírta, aki a szavazatszámlálásban részt vett. A jegyzőkönyvekből az természetesen nem állapítható meg, hogy egy-egy aláíró a bizottságnak választott vagy delegált tagja volt-e, hiszen a jogszabályok szerint erre nincsen lehetőség, de természetesen valamennyi, a szavazatszámláló bizottságban részt vevő tag ezt a jegyzőkönyvet aláírta, így aztán a fideszes képviselőtársainknak van módjuk megkérdezni a saját szavazatszámláló bizottsági tagjaiktól, hogyan és miként jártak el a szavazatszámláló bizottságban.

A következő kérdésre, hogy megkapták-e ezeket a jegyzőkönyveket: a törvény rendelkezései alapján természetesen a bizottsági jegyzőkönyvek egy példányát a delegáltak részére át kell adni. Ez megtörtént, tehát a Fidesz birtokába is eljuthatott, eljutott valamennyi szavazókörből a jegyzőkönyv. A szavazóköri jegyzőkönyveket egyébként három napig a helyi választási irodákban is meg lehet tekinteni, tehát ha bárkinek ezzel kapcsolatban aggálya merült föl, ezt megtehette volna, és nyilván voltak is olyan helyek az országban, ahol ezt megnézték.

Megjegyzem egyébként, hogy az országgyűlési egyéni és területi választókerületekben az eredmény megállapítására a szavazóköri jegyzőkönyvek adatainak összesítése alapján került sor.

A szavazatszámlálással kapcsolatos manipulációt illetően az egyéni választókerületi és területi szintű jogorvoslati eljárásban elbíráltak minden bejelentést és minden észrevételt. Tisztelt Képviselőtársaim! Országosan 155 jogorvoslati eljárást folytattak állampolgári beadvány alapján, amelyek során nem vették és természetesen nem is vehették figyelembe a pártbeli hovatartozást, így azt, hogy ezt most konkrétan a Fidesz által motiváltan nyújtotta be (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) valaki vagy sem, nem lehet megállapítani.

Végezetül: az Országos Választási Bizottság az országgyűlési képviselők 2002. évi választásának végleges eredményét május 4-i ülésén (Az elnök ismét csenget.) egyhangú szavazással fogadta el.

(10.50)

Az erről szóló dokumentumot a Fidesz-MDF delegáltjai is aláírták...

Forrás: parlament.hu