DR. MEDGYESSY PÉTER miniszterelnök: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A parlament nagy és eredményes munkát végzett az elmúlt ötven nap alatt. Ezért köszönet jár. A kormány rögtön megválasztása után munkához látott, azonnal a parlament elé vitte a javaslatait. Az ellenzék kétkedett, gyanakodott, megkérdőjelezte a vállalásokat. (Balla György: És igaza lett!)

A változás első ötven napja bizonyította: a program több mint négymillió ember számára hoz pozitív változást, olyan embereknek, akiknek az elmúlt évek a rendszerváltozásból nem juttattak kellő mértékben.

(10.10)

Érezhető változás következik be ebből következően a tanárok és tanítók életében, az egészségügyben dolgozó orvosok és ápolók életében. Sikeres országban az emberek azt keresik, ami összeköti őket. A nemzetet összeköti a felelősség az idősekért, a tudásba és a tanulásba vetett bizalom, az egészség iránti szándék, ezért emeljük meg ezeknek az embereknek a bérét, a tanárokét, a tanítókét, az orvosokét, az ápolónőkét és az ápolókét.

Sokan kérdezik azt... (Moraj és közbeszólások a Fidesz soraiból.) Sokan kérdezik azt, hogy ez vajon nem rontja-e a nemzetgazdaság versenyképességét. Nos, én azt gondolom, hogy a nemzetgazdaság versenyképességét az rontaná, ha olyan fiatalok lennének, akiket nem tudnak megfelelően képezni és tanítani, ha olyan pedagógusok vannak, akiknek olyan napi gondjaik vannak, hogy emiatt valóban nem tudnak a tanításra koncentrálni. (Moraj a Fidesz soraiból.), ha a fiatalság egészségi állapota olyan, ami veszélyezteti a jövőt azért, mert az egészségügyi rendszer nem jól működik. Ebből következően úgy vélem, hogy ezek a lépések, ezek a döntések szükségesek és helyesek voltak.

Nagy érdeklődéssel várom azt, hogy Balsai képviselő úr hogyan fogja megoldani a lelkiismereti problémáját. Ugyanis két út áll... (Felzúdulás és derültség az ellenzéki pártok soraiban. - Közbeszólások a Fidesz soraiból: Te beszélsz? Ne beszéljél! - Az elnök csenget.)

Forrás: parlament.hu