DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Domokos László nagyon sok... - lényegében elmondta, amit én mondani szerettem volna (Derültség az MSZP soraiban.), de engedjék meg, hogy a dolog lényegét még egyszer kiragadjam és aláhúzzam.

Kérem, az Európai Központi Bank nem módosító javaslatot terjesztett elő ehhez a törvényhez, ők ezt nyilván nem is akarták; nagy baj is lenne, hogyha egy nemzetközi külföldi bank a magyar törvényalkotásban módosító javaslatot terjeszthetne elő. Nem, ők elvárást fogalmaztak meg, hogy mi az, ami megfelel azoknak a követelményeknek, amelyek egy európai jogállam berendezkedésében a jegybank szerepét illetik. Arról van szó, hogy eleget tettünk-e ennek az elvárásnak, eleget teszünk-e ennek a követelménynek azáltal, hogy az őáltaluk megfogalmazott követelményt betesszük a törvénybe vagy sem.

Hát, pótcselekvés az, amit önök tesznek; ez a megoldás semmiben sem tesz eleget annak az elvárásnak, amit az Európai Központi Bank képviselői a Magyar Nemzeti Bank felé jeleztek. (Taps az ellenzék soraiból.)

Forrás: parlament.hu