DR. SZEKERES IMRE, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor amellett érveltem, hogy ne csökkentsük a tervezetben szereplő 15-ös számot, tulajdonképpen azzal indokoltam, amivel most Varga képviselő úr, hogy nemcsak Nagy Imréről van szó, hanem a társairól is. És a kötelező, a kor iránti kötelező tisztelet mellett hadd jelezzem a képviselő úrnak, hogy rosszul tetszik emlékezni, ugyanis a törvény, amelyre utaltam, a következőképp szól: Nagy Imre mártírhalált halt magyar miniszterelnök és mártírtársai emlékének törvénybe iktatásáról. 1. § Az Országgyűlés Nagy Imre, '58-ban mártírhalált halt magyar miniszterelnök és mártírtársai emlékét törvényben örökíti meg.

Elfogadtuk ugyanis az ön javaslatát. Így szól a törvény.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu