DR. SZEKERES IMRE, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm szépen. A képviselő úr felszólalása késztet arra, hogy ehhez a módosító indítványhoz kapcsolódóan valamit tisztázzak - úgy látom ugyanis, félreértés van a Házban a vita körül.

Szeretném hangsúlyozni, hogy ez a kitüntetés nem kizárólag az '56-ban a forradalomban és szabadságharcban részt vettekre vonatkozik. Ez a kitüntetés a hazafias helytállásukkal példát mutató, a magyar függetlenséget szolgáló, a társadalmi párbeszéd, a társadalmi béke, a nemzet egységének megvalósítása és a békés rendszerváltozás megteremtése érdekében kifejtett tevékenység elismerésére szolgál. Tehát nem egy történelmi szakaszra, nem egy történelmi eseményre vonatkozik. Ebből kifolyólag lehet önmagában '56 bármily dicső és méltó megemlítése is, amit itt a képviselő úr megtett - ami az én generációm számára már nyilván történelem volt, hiszen, szemben az önök néhai állításaival, maximum óvodások vagy még azok sem voltunk -, a kitüntetés maga nem csak '56-ról szól. A kitüntetés jóval szélesebb körről szól, időben is és természetesen tevékenységben is.

És amiért csak két olyan alapítvány, illetve egy alapítvány és egy társaság neve került bele, az pontosan ebből fakad, hogy mivel a kitüntetésnek a neve "Nagy Imre" és az ő emlékét ápoló lenne, ezért tartjuk indokoltnak a Nagy Imre Társaság és az alapítvány bevonását. De még egyszer hangsúlyozom: ha valaki elolvassa a törvénytervezetet, az világossá teszi, hogy ez a kitüntetés nem csupán '56-ról szól. Bízom benne, hogy sokan meg fogják közülük is kapni, de nem csupán ők. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu