HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Én érdeklődve hallgattam a felvetéseket, amelyeket Nógrádi képviselő úr és mások tettek. Én azt gondolom azért, hogy nézzük meg magát ezt az indítványt, ami előttünk van.
Tisztelt Képviselőtársaim! Öt személy lesz ebben a kuratóriumban, és közülük három a civil szférát képviseli, mert gondolom, abban egyetértünk, hogy a Magyar Tudományos Akadémia civil szervezetnek számít, még ha nem is így hívjuk, hiszen a legkülönbözőbb tudósok szabadon választott testülete. Ugyanilyen civil szervezet a Nagy Imre Társaság és a Nagy Imre Alapítvány. Arról van szó tehát, hogy ebben a kuratóriumban már most is az öt személy közül három valamilyen módon a kormányzattól, a politikától függetlenül a társadalmi szféra képviselője. Ha ez nem így lenne, akkor amit Nógrádi képviselő úr és mások mondtak, az helyes és megfontolandó lenne.
Azt gondolom, ha elértünk odáig, hogy van egy kuratórium, ahol többségbe került a társadalom, a civil szféra, akkor ez jó célt szolgál.
Ami pedig a vita hangnemét illeti, ez az utolsó hozzászólásom, a múlt héthez képest már sokat nemesedett és tisztult ez a vita. Ha ősszel, amikor elfogadásra kerül ez a javaslat, még ilyen ütemben változunk, akkor talán önök is meg fogják szavazni.
Köszönöm a figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés