KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A kormány megalakulása után nem kapott száznapos türelmi időt, a politikai közélet folyamatosan hangos. Ezek között az ügyek között, támadások között vannak kreált ügyek; én ilyennek tekintem a szavazatok újraszámlálásával kapcsolatos megmozdulásokat, és őszintén szólva ilyennek tekintem a tegnapi gazdademonstrációt is: a 400 ezer, földből hivatásszerűen élőből 1500-an vettek részt a tegnapi demonstráción. (Dr. Lamperth Mónika: 567-en!)
Vannak fontos ügyek is természetesen. Ilyennek tekintjük a III-as főcsoportfőnökség körül kialakult polémiát, és örömünkre szolgál, hogy az SZDSZ régi javaslata - mely szerint érvényesüljön az információs önrendelkezési jog, legyenek kutathatóak ezek az iratok, és ezen keresztül ismerjük meg közelmúltunk történelmét, és nézzünk szembe azzal - a kormány által benyújtott két törvényjavaslattal megvalósul. De ha a múlttal való szembenézésről beszélünk, kedves képviselőtársaim, akkor az elmúlt négy év ügyeiről se feledkezzünk meg. Megengedhetetlennek tartanánk, ha nem tárnánk fel az elmúlt négy év közpénzrablóinak tevékenységét. És ha már említésre került, hogy milyen állapotok vannak a Televízióban, nem tudom, értesültek-e önök róla, hogy a nemrég távozott hírigazgató 70 millió forintos végkielégítést vágott zsebre... (Közbekiáltások az MSZP padsoraiból: Hú! - Pfuj! - Gratulálok! - Mennyi?!) - 70 milliót, képviselőtársam, jól hallotta!
Szóval, képviselőtársaim, fontos a múlt, de fontos természetesen a jelen és a jövő is. Ezért tartjuk fontosnak megint csak annak a demokráciacsomagnak az érvényesülését, amelyet még a választásokat megelőzően javasoltunk a pártoknak elfogadni, amelynek egy része már megvalósult, egy másik része pedig most, hogy a kormány elfogadta üvegzsebprogramját, fog a közeljövőben megvalósulni.
A jelennek szól, de a jövőbe vezet a kormány száznapos programjának elfogadása a közalkalmazotti bérek 50 százalékos emelésével, benne a 100 ezer forintos diplomás-minimálbér bevezetésével a közalkalmazotti szférában, a nyugdíjasok többletjuttatása, a családi pótlék vagy akár az ösztöndíjak emelése. Nem csoda, hogy Balsai képviselőtársam megriadt a kormány eddigi tevékenysége láttán (Derültség, taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiból.), ő már látja saját jövőjét ebben.
A jövőről szól, tisztelt képviselőtársaim, az európai uniós csatlakozás; ennek elsőbbséget kell adnunk a következő szűk két esztendőben, mert valójában az igazi jövőt gyermekeink, unokáink számára ez jelenti majd. S a csatlakozás folyamatában rendezni kell a viszonyt szomszédainkkal, ezt ugyanis önök időnként elrontották, kedves képviselőtársaim. (Dobó László: Nem nyaltunk segget!) Érdekünk ennek a viszonynak a rendezése, mert csak rendezett jószomszédi kapcsolatokkal mehetünk az Európai Unióba; érdeke a határon túli magyaroknak is, mert nekik az az érdekük, hogy békében, nyugalomban élhessenek szülőföldjükön; érdekük azért is, mert az európai uniós csatlakozás kapcsán akkor, ha a szomszédaink is csatlakoznak, válnak légiessé a határok, és ez old meg számos problémát számukra, ezért aztán érdekünk elősegíteni azt is, hogy szomszédaink is minél előbb csatlakozzanak az Unióhoz.
Tisztelt Képviselőtársaim! Magyarország most történelmi esély, történelmi lehetőség előtt áll. Nekünk felelősségünk a jövővel szemben ezt a történelmi esélyt, történelmi lehetőséget megragadni, és mindent elkövetni annak érdekében, hogy ezen keresztül valóban hosszú távon nyugodt, biztonságos jövőt, lehetőséget biztosítsunk utódaink számára. Nem engedhetjük meg, hogy az a politikai csatazaj, ami lényegében a választások óta nem szűnő módon van jelen politikai közéletünkben, elterelje a figyelmünket arról, hogy milyen feladataink vannak a jelenben, milyen feladataink vannak a jövőben. A kormánykoalíció pártjai és nyilván a kormány nem fogja engedni, hogy eltereljük a figyelmet erről, a kormány meg fogja valósítani programját, végigviszi azon az úton Magyarországot, amelyet annak idején a rendszerváltozáskor elhatároztunk.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés