MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az MTI mai híradása arról számolt be, hogy az Európai Központi Bank levélben több aggályát fejtette ki a jegybanktörvény tervezett módosításával, a felügyelőbizottság létrehozásával, valamint az árfolyam-megállapítási szabályozással kapcsolatosan. Tehát szemben állunk egy olyan helyzettel, amikor is bár azt gondolja a koalíció, hogy mindent megtehet, de világos alkotmányos korlátaira sajnálatos módon egy nemzetközi szervezet hívja fel a figyelmet. Igenis, a Magyar Nemzeti Bank függetlensége egy nagyon komoly és védendő érték.

Ezek a törekvések, amelyeket a törvényjavaslatban a Szocialista Párt az SZDSZ-szel együtt kezdeményezett, éppen gyengítik a Magyar Nemzeti Bank alkotmányos státusát, jogosítványait és függetlenségét, és rendkívül komoly veszélyeket jelent. Mondom még egyszer: az emberek számára akkor válik világossá a veszély, ez a helyzet, amikor az infláció felpörgésével lényegében a legszegényebbek életkörülményei nehezednek meg drasztikusan. Ez egy közkedvelt eszköze a gazdaságpolitikai eszköztárnak. Azt gondolom, hogy kimutathatóan erős nemzeti bankok léte esetén az infláció alacsonyabb szinttel párosul, tehát az infláció elleni küzdelem az erős nemzeti bank segítségével tud legjobban, leghatásosabban megvalósulni. Ezt a szocialista képviselők és ez a kormány sajnos gyengíteni akarja, ezzel a magyar polgárok életkörülményei tekintetében igen jelentős veszélyeket idéz elő.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu