SZALAY GÁBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselő Asszony! Mindazok, akik közlekedtek már a 4-es úton, teljes mértékig át tudják érezni azt a szorító gondot, amit a környékbeliek éreznek a 4-es út szűk volta, a 4-es út szűk közlekedési kapacitása miatt.

Már az előző MSZP-SZDSZ-koalíció '94-98 között felismerte, hogy sürgősen javítani kell a helyzeten, és elkezdte az útvonal közlekedési lehetőségeinek szakaszonkénti javítását. Így '94-98 között először a Szolnok-Szajol közötti szakasz bővült négysávosra, és kiépült a szolnoki elkerülő szakasz. Ezt követően Szajol és Törökszentmiklós között vált négysávossá a főút.

(12.40)

2001-ben megkezdődött a Törökszentmiklóst és Hajdúszoboszlót elkerülő utak kiépítése, ezek átadására a jövő évben fog sor kerülni. Ugyanebben az évben, az M0-ás továbbépítésével egyébként összhangban megkezdődik a 4-es főút Vecsést és Üllőt elkerülő szakaszának a kiépítése.

Megkezdődtek a munkálatok, és 2004-ig elkészül az Abonyt elkerülő út építése 2004 végére, illetve 2005 első félévére pedig két helyen négysávosra bővül Ceglédbercel és Cegléd térségében az elkerülő szakasz.

A Törökszentmiklóst elkerülő út folytatásaként tervezzük a 4-es út szélesítését Fegyvernekig. A beruházás előkészítése megkezdődött, és szakítva az elmúlt négyéves rossz hagyományokkal, a kivitelezőt pályáztatás útján keressük meg és bízzuk meg a munkával. Kérem válaszom elfogadását. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu