DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Én úgy gondolom, hogy az ön aggodalma teljesen jogos, ha a médiákban felröppenő híreket hallgatjuk. De szeretném önt megnyugtatni, hogy a Bábolna Részvénytársaság működik, a termelése folyamatos, és a kormánynak határozott szándéka, hogy ez a jövőben is így legyen.
Emlékeztetem, hogy 1997-ben a Horn-kormány jelentős pénzügyi segítséget nyújtott a részvénytársaságnak, gazdaságilag és pénzügyileg megerősítette annak érdekében, hogy értéken el lehessen adni ezt a rendkívül értékes társaságot. Az Orbán-kormány gyökeresen eltérő koncepciót képviselt, hagyta pénzügyileg többszörösen ellehetetlenülni, veszteségbe fordulni ezt a nagy múltú céget. Csak néhány számadatot szeretnék az elmúlt évről önökkel ismertetni: 4,1 milliárd forintot kapott az állami föld visszavásárlása kapcsán; 2,5 milliárd forint kamatmentes tulajdonosi kölcsönt kapott; 1,6 milliárdért visszavásárolták a Ménesbirtok Kft.-t; ez mindössze 8,4 milliárd, és a kormányváltás után úgy nézett ki a cég, hogy ennek csaknem kétszerese a veszteség. Tehát hova lettek a milliárdok? Úgy gondolom, hogy ezekre a kérdésekre választ kell adni.
A Medgyessy-kormány továbbra is az értéken történő privatizációnak a híve; úgy gondoljuk, hogy nemcsak a gazdaságot és az ott dolgozókat kell figyelembe venni, hanem azt a több tízezer termelőt, akinek a léte, a megélhetése függ attól, hogy Bábolna működőképes-e jelenleg, és a jövőben is a működése biztosítva van-e. A Medgyessy-kormány tehát egy koncepciót dolgoz ki annak érdekében, hogy konszolidálja a gazdálkodást, és természetesen megfelelő tulajdonosokhoz kerüljön ez a nagyon jelentős cég.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés