DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Sisák Imre képviselőtársunk azt mondta, hogy mi mindig csak az 1998 és 2002 közötti időszakról beszélünk. Hát mi az ördögről beszélnénk?! 94-98 között kicsit más volt feladat: akkor egy válságban lévő gazdaságot kellett valamilyen módon szanálni. Mindannyiszor elismertük, hogy ez nagyon nehéz volt az országnak, az ország lakóinak; valószínűleg az is igaz, hogy minél szegényebb volt valaki, annál nehezebb volt, de legalább igyekeztünk valamit abban mérsékelni, hogy a szegénység növekedésével a terhek is növekedjenek.
1994-98 között egy olyan helyzetből indultunk ki, amikor a GDP 10 százalékát közelítette az államháztartás hiánya. Nem az Európai Unió által előírt 3-at - a 10-et! Tisztelt Képviselő Úr! Ilyen helyzetben Mexikó egész egyszerűen összeomlott. Ezt az összeomlást kerülte el a magyar gazdaság. Tehát akkor, amikor a szakadékot kell elkerülni, kicsit nehéz szociális intézkedésekről gondolkodni.
1998-2002 között a Fidesz-kormánynak módjában állt 4,9 százalékos, egyensúlyi pályán lévő gazdasági növekedésről elindulni, és ezen az alapon szociális, illetőleg családpolitikai intézkedéseket hozni. Ugye, ez kicsit más helyzet, mint amiből a Horn-kormánynak kellett 1994-ben elindulnia? Nem vonom kétségbe azt, hogy önök családtámogatási rendszert építettek, csak azt szeretném elmondani, hogy azt, amiből fel tudták építeni, a Horn-kormány időszakában teremtette meg a magyar gazdaság.
Ami pedig Mátrai Márta képviselőtársunkat illeti, szeretném felhívni a figyelmét, van egy szigorúan titkos szovjet módszer: olvasni kell. Tessék elolvasni a száznapos programot: egy hang nincs benne ingyenes tankönyvről és ingyenes étkeztetésről - ez a négyéves programról szól, nem a száznaposról, képviselő asszony!
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés