BALSAY ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! A Széchenyi-terv érdekében szólok ismételten, mert valóban sok zavaró elképzelés látott napvilágot. A jelenlegi gyakorlat szerint, ami most megtörni látszik, a helyi, megyei, regionális kamarák véleményezték, gyűjtötték össze ezeket a javaslatokat. Kötelező feladat volt a pénzügyi terv készítése sok más terv mellett, és nyilvánvaló, hogy azok a vállalkozások, vállalkozók, akiknek köztartozásaik voltak, ebben nem vehettek részt, és nem vehetnek részt.
Azért tartom fontosnak, hogy ezt a tőkekockázati regionális társaságokkal együttműködve továbbfolytassuk, hogy valóban az Európai Unió által támogatott források igénybe vehetők legyenek, és ne nettó befizetőkké váljunk. Nagyon lényegesnek tartom, hogy az állami költségvetési támogatásokon túlmenően, ide sorolom az önkormányzati támogatásokat is, megjelenhessenek a magánpénzintézetek, a pénzintézetek, illetve a magántőke-befektetések előtt is... Ehhez idő kell, hogy ezt az utat végigjárjuk, hogy a társfinanszírozásnak, a 10-12 szeletből összetett költségvetésnek az egyes részleteit kidolgozzuk. Előttünk vannak jó példák, a most már szidott portugálok, vagy az ír példa, akik területfejlesztésben egyfajta csodát műveltek.
Lényegesnek tartom, hogy a kis- és középvállalkozásoknál, de a nemzeti célokat megvalósító turizmus célú vállalkozásoknál is, az infrastruktúra-fejlesztéseknél is egyre több olyan projekt, terv, program készüljön, amelyet előtte, utána, közben vizsgálni lehet, amelyhez forrásokat tudunk teremteni, rendelni. Nagyon lényegesnek tartom, hogy a miniszter úr ezt egy alapvető kérdésnek tartsa, annak érdekében, hogy az az új főbizottság, amely a parlamentben létrejön (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), az éves 200 milliárd forintot abszolválni, magához kötni tudja az egész nemzetgazdaság érdekében. Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés