DR. FÓNAGY JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen. Határozott kérdésre határozott válasz. Azt kérdezte a képviselő úr, hogy nem lehetett volna-e. Nem, nem lehetett volna! Az Európai Közösség a leghatározottabban elzárkózott az elől, hogy Magyarországon autópályákat finanszírozzon. Világos volt a közlésük, hogy vasúti fejlesztésekben kívánnak részt venni, és részt is vettek.

A közbeszerzésről két perc alatt nem tudok vitát nyitni. Szent és szilárd meggyőződésem, hogy a közbeszerzés is csak egy eszköz - van, amikor szerencsés eszköz -, a magyar közbeszerzési törvény pedig a jelenlegi formájában nem mindig szerencsés eszköz, ezt egyébként az elmúlt hetek is bebizonyították.

(15.50)

Ami Budapestet illeti: nem 10-12 milliárd kell a budapesti közlekedési szövetséghez, az első lépcsőhöz 360 vagy 380 millió forint kellett volna. Ezt a felek állták, még a Fővárosi Közgyűlés is megszavazta az ehhez szükséges pénzt.

Ami az autópályák építését illeti: képviselő úr, ez - keresem a megfelelő jelzőt - soha nem volt, most pedig különösen nem korrekt vélemény.

Ugyanis nagyon kíváncsi leszek, hogy amikor pár hónap múlva a jelenlegi kormány tagjai dicsőült mosollyal odaállnak, és átadják azokat az autópályákat, amelyeket az elmúlt két-két és fél évben lényegében felépítettünk, önök akkor is ugyanezt fogják-e mondani. Az autópályák épültek, egyébként Magyarországon nemcsak autópályák, nagyon sok egyéb olyan út épült, és éppen idén - vagy tavaly ősszel, ha úgy tetszik, tavaly ősszel a tervezés - a kivitelezéssel pedig elindult egy olyan 38 projektből álló útépítő program, amire Baross Gábor óta nem volt példa. Ezeknek is önök, reményeink szerint az egész ország, de a politikai haszonélvezői mindenképpen önök lesznek.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu