DR. FÓNAGY JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen, és ígérem, hogy ha lehet, akkor nekem ez az utolsó.

Megint csak konkrét kérdésre konkrét válasz. Államtitkár úr, én meg viszont azt állítom, hogy aki ezekben a munkákban részt kívánt venni, az igenis részt tudott ezekben venni. Én nem szívesen mondok cégneveket, mert itt nem igazán veszi jól ki magát. Állok egyébként az államtitkár úr rendelkezésére, és készséggel felajánlom, hogy vegyük sorba a szóba jöhető magyar cégeket.

Ezt a vitát talán most azért sem igazán jó ebben az irányban folytatni, és én nem akarom most ezt idehozni, mert nem ez a téma, de kérem, higgye el, hogy amikor a legutóbbi pályázati kiírásnál, ahol az M3-as további szakaszáról, illetve az M7-esnek, illetve az M70-esnek a kiírásáról volt szó, ahol viszont a mostani kiírók igenis szakmailag nagyon precízen és pontosan kizárták a számukra antipatikus céget vagy cégeket, akkor úgy gondolom, hogy még eljárási morált tekintve sincs a jelenlegi kiíró abban a helyzetben, hogy a szemünkre vessen bármit; de mondom, én ezzel nem új vitát szeretnék kezdeni.

Állok az államtitkár úr rendelkezésére, vegyük sorba a szóba jöhető cégeket. Állítom, hogy az elmúlt években, aki Magyarországon magyar tulajdonú, “magyarö cégként, magyar mélyépítési munkákban részt tudott venni, az részt vehetett, hiszen a munka több volt, mint a cég. Abban a ritka helyzetben voltunk, hogy bizony a fóka több volt, mint az eszkimó.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu