DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kilenc órakor kezdtük, egy érdekes napot éltünk végig, alkottunk végig. A témánk a Magyar Köztársaság költségvetésének 2001. évre vonatkozó részének a végrehajtása. Ahogy a nap vége felé vagyunk, én megkísérlem, ahogy én összefoglalnám ezt egy rövid felszólalásban. Nem az egész témát, hiszen az túl van bármelyikünk kapacitásán - az enyémen bizonyára -, azonban néhány olyan elem, téma hangzott el, amit mintegy összefoglalóul, mintegy a nap végén talán kívánatos még egyszer megnézni.
Az egyik ilyen: ismét előkerült a növekedés. A növekedésnek instrumentális megközelítése és organizációja az utóbbi évben a Széchenyi-terv. Nem teljesen; a Széchenyi-terv több is meg kevesebb is, mint a növekedés. Nem teljesen szinonimák, de lehet azért így tekinteni. Nos, igen tisztelt képviselőtársaim, valahogyan itt jobb volna kicsit magasabbra föltartani a tükröt, és megnézni, hogy mit is jelent ez. Olyan hangokat hallunk, olyanokat mondunk egymásnak, amit, attól tartok, nem is gondolunk. Igen tisztelt képviselő urak, ki is mondta ezelőtt néhány perccel, hogy a Széchenyi-terv adminisztrációjára mennyi forint elfolyt?
Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Hát minden kormányzati tevékenység adminisztrációjára pénz folyik el, mert vannak tisztviselők, villanyszámlát kell fizetni és így tovább. Csupán azért, mert azok a programok Széchenyi-terv címkét kapnak, nem lesz másik szoba, nem lesz több lakbér, nem lesz több tisztviselő! Tehát az a kifejezés, hogy elfolyik a pénzö, mert Széchenyi-terv a program - tisztelt Ház, nem tesz jót az ország közéletének, ha ilyeneket mondunk, mert ez nem így van, és lehet, hogy kevésbé tájékozott emberek még képesek elhinni az ilyen tévkijelentéseket!
Az pedig, hogy a Széchenyi-tervbe összepakolt Matolcsy miniszter úr és Orbán Viktor miniszterelnök és mi, az Országgyűlés sok mindent - hát tisztelt Ház, hölgyeim és uraim, ez egy régi, sok ezer éves gyakorlat, hogy dolgokat időnként újragondolnak és újracsoportosítják. Ez egy organikus, a modern tudomány úgy mondaná, hogy valamiféle szinergisztikus összetevése a dolgoknak. Mert a lakásépítés, meg az agrárium, meg a turizmus, meg sok minden másképpen nézve, az új technológia, az új menedzsment, a science-micsoda, a nemzetközi kapcsolatok keretében másképpen, jobb hatásfokkal működhet! Ez volt a Széchenyi-terv gondolata, és nem volt olyasmi, amiért pirulnia kellene az orcánknak.
Ha valaki azt mondja, hogy a Széchenyi-terv révén - megnézem majd a jegyzőkönyvben, valaki mondta, tisztelt képviselő urak - 2-3 millió forint elfolyt: hát igen tisztelt képviselő úr, nem folyt el. Az lehet, hogy jól használták vagy nem jól használták. Az lehet, hogy az a 2 milliárd forint, amire ön ráteszi az ujját, képviselő úr, rámutat, hogy valahol más hatásfokkal is használható lett volna - bár én nem hiszem, mert én is végignéztem, és ilyet nem találtam; de hálás leszek, ha valamelyikünk talált, és rámutat erre. De akkor se, képviselő úr, nem az a szó, nem az a kifejezés áll, hogy elfolytö. Talán kevesebb hatásfokkal használódott, mint használódhatott volna. A szavainknak van jelentősége, az ország és a világ figyel bennünket. Vigyázzunk, mert a mi reputációnkról is szó van!
Engedtessék meg, hogy továbbmenjek. Valami hasonló jut eszembe, amikor az agráriumról hallok és nem hallok. Ma kevesebbet hallottunk róla, mint amennyit megéri, mint amennyire lelkiismereti kérdése a nemzetnek, az országnak, a kormánynak, a társadalomnak az agrárium. Én egy szóval azt mondanám, hogy igen, aggódom az agrárium miatt. Aggódom, mert olyan új hangok jelennek meg az utóbbi hetekben, hónapokban az agráriumot illetőleg, ami nem volt része a 2001-es költségvetésnek. Persze azóta választások vannak, és van egy új kormány.
Én jól egyetértettem azzal, amit Orbán Viktor miniszterelnök polgári kormánya és az akkori Országgyűlés elgondolt a családi gazdaságok és az agrárium jövőjét illetőleg és az agráriumnak az európai integráció felé való haladását illetőleg. Persze az Országgyűlésnek dolga és joga, hogy újragondolja, és más út választódhat. Nem is az nyugtalanít engem, hogy újragondolódik és más út választódik esetleg vagy módosul itt-ott-amott, hanem az, tisztelt Ház, az nyugtalanít engem, hogy a családi gazdaságok dolgáról egyre kevesebb szó van, és amikor szól is a miniszter vagy az államtitkár úr, aki ebben illetékes, valamit mond, amiről úgy hallatszik, hogy a családi gazdaság javára van, ugyanakkor az Országgyűlés agárbizottságának, mezőgazdasági bizottságának az elnöke a hétvégén másutt, népgyűlésen azt mondja, hogy az a célunk a mezőgazdaságunk jövőjében, hogy a 800-1000 hektáros gazdaságok felé haladjunk, és azoknak juttatjuk a támogatásokat. Tisztelt Ház! Ezért vagyok én nyugtalan. Ha csak én volnék nyugtalan - fene bánja, ki bánja! Nemcsak a Horváth János nyugtalan; attól tartok, hogy az ország emiatt nyugtalan.
Azt szeretném tanácsolni, kérni, hogy gondoljuk ezt újra. A nagygazdaságok, a latifundiumok csődbe mentek, akkor is, amikor a hercegek, a bárók és püspökök voltak a tulajdonosai, és akkor is, amikor kolhozelnökök és állami gazdaságok voltak a tulajdonosai. A nagybirtok csődbe ment, nem gazdaságos. A kisbirtokon, a családi gazdaságban, az egy hektár földön több értékű portéka terem, mintha ugyanolyan egy hektár föld egy ezer vagy több ezer holdas birtokegységnek a része! Kívánok erről majd később, amikor alkalom adódik, részletes, analitikus tanulmányokat bemutatni a tisztelt Háznak.
(18.00)
Egyelőre csak azt szeretném mondani az agráriummal kapcsolatban, hogy attól tartok, nagyon merev és nagyon szögletes fordulat történik a nagybirtokok és a latifundiumok felé. A családi gazdaságoknak pedig csak mondunk szépeket, de a támogatások elmaradnak.
Végül pedig, tisztelt Ház, engedtessék meg, hogy dicsérjem magunkat valami miatt; azért, amit a támogatások gondolatáról, a koncepcióról hallottunk az ÁSZ elnökétől is, a képviselőtársainktól mindkét oldalon. Azt hiszem, e tekintetben az ellenzéki oldal és a kormányoldal pozitívan járult hozzá, bár nem mindig. De úgy vagyok ilyenkor az este végén, hogy ha van itt valahol egy gyöngyszem, akkor azt látom meg. Volt néhányszor, amikor azt mondtuk, hogy a támogatásoknál jó volna tudni, mennyi annak az értéke. Mert a támogatásnak a juttatásértéke nem azonos; néha azonos, de nagy ritkán. Általában ilyen például, amiről a képviselő urak az előbbi órában beszéltek, a kezességvállalás. Hogy a kezességvállalásnak mint támogatásnak mennyi a juttatásértéke, az lehet 1 százalék, 90, 100 százalék. Persze, ha 100 százalék, nem volna szabad kezességvállalásnak nevezni, mert akkor kifizetik.
Ezeket a dolgokat kezdjük meglátni, és úgy érzem, tisztelt Ház, hogy lesz majd ebben az Országgyűlésben olyan, nem is olyan messze talán, amikor törvénybe iktatjuk, hogy igenis, aki ide törvényt hoz, a kormány vagy a miniszter, vagy képviselői önálló indítvány, az dolgozzon ki valamiféle juttatás-hatás mérést, szakszerű ökonometria, mérnöki és matematikai és pénzügyi, becsülje meg, ha nem is lehet fillérre pontosan, de valamiféle hibahatárral, hogy mennyi is abban a támogatásban a tényleges juttatás. Mert akkor okosabban tudunk döntéseket hozni, és kevésbé vitatkozni úgy nagy általában, hanem sokkal inkább specifikus dolgokban.
Köszönöm, elnök úr. (Taps a Fidesz padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés