ÉKES JÓZSEF (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Elnézést, több bizottsági ülés is volt ma, de tévén keresztül néztem Keller képviselőtársam hozzászólását. Én annyit szeretnék ezzel kapcsolatban elmondani, hogy furcsának tartom azt az elképzelést, főleg a csatlakozási időszak előtt, hogy a magyar vállalkozásokat nem helyezzük egyfajta prioritási előnybe. Ezt mondom azért is, hiszen számos példa van előttünk, hogy az Unión belül a várományos országok részéről is, akik már csatlakoztak, elsősorban a saját vállalkozói rétegeiket próbálták megerősíteni ahhoz, hogy az Unión belül valóban piacképessé és versenyképessé tudjanak válni.
Ezt mondom azért is Keller képviselőtársamnak, mert ha megnézzük a magyar szolgáltatási szektor arányainak a külföldi tulajdoni nagyságrendjét, akkor, azt hiszem, egy kicsikét elcsodálkozunk rajta. Ha megnézzük, mondjuk, a nyugat-európai országokban a szolgáltatási szektort: ha külföldi kerül be a látókörbe, akkor sem a tulajdont adják át, hanem a működtetést adják át. Erre a franciák is rettentően vigyáznak, a finnek is rettentően vigyáznak. Talán ha valaki sűrűn jár, mondjuk, Ausztriában, Németországban, ott az autópálya-építések és -felújítások is elég folyamatosak, hiszen nagy intenzitással rakják rendbe az autópályákat, és építenek újakat. Én ritkán látok, vagyis nem is látok olyan gazdasági társaságot, amelyik más nemzetségből végezné ezt a tevékenységet.
Tehát lehetőleg a hazai piacvédelem, a kis-középvállalkozások védelme, sőt mi több, én azt mondom, hogy a hazai közép- és nagyvállalatok védelme is elsősorban a mi dolgunk, hogy ennek megtaláljuk a megfelelő tőkejuttatási formáját, és valóban piacképessé és versenyképessé tudjuk tenni. Ehhez meg ebben a folyamatban igenis szükség van rájuk.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés