ÉKES JÓZSEF (MDF): Köszönöm, elnök úr, a szót. Ezzel kapcsolatban én azt akarom mondani, hogy nem éles vitát akar az ember kelteni, hiszen minden egyes költségvetésnek vannak hibái és vannak pozitív eredményei. A kérdés az, hogy mennyit tudunk belőlük tanulni. Ebből a szempontból mondom azt, hogy valahol szelektív az emlékezés is, mert emlékezzünk vissza, hogy amikor a privatizációs időszak volt, mennyire az értékük alatt lettek bizonyos gazdasági társaságok tulajdoni körei értékesítve - azt hiszem, erre is visszaemlékezünk. Több milliárdos állami vagyon került 20-30 millió forintért magántulajdonba - ezt csak példaként mondom.
Amit Molnár képviselőtársam is elmondott: az lenne a célszerűbb, ha a jelenlegi könyvi értékeket megpróbálnánk a vagyoni elemeknél, a leltárnál a valós piaci értékén szerepeltetni. Most mondok egy példát, hogy van olyan önkormányzati gazdasági társaság, amelynek a könyvi értéke 200 millió forint. Időközben felhasznált, mondjuk, állami támogatásból, vissza nem térítendő támogatásból beruházásokra több száz millió forintot. A könyvi értékében nem növekedett a vagyoni érték, és valószínűsíthetően az állami vagyoni értékeknél is ugyanez a helyzet.
Tehát a valós piaci értéken kellene a vagyonleltárt végrehajtani, hiszen az uniós csatlakozásnál óriási szerepe lesz annak, hogy a vagyonleltárunk milyen állapotban van. Ebben maximálisan egyetértek Molnár képviselőtársammal, és azt hiszem a beszélgetések kapcsán, egyformán is gondolkodunk ebben a kérdésben. Köszönöm a figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés