MOLNÁR ALBERT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Asszony! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ma nagyon sokszor elhangzott ebben a Házban, hogy vajon milyen év volt a 2001-es esztendő. Különböző válaszok születtek. Áttanulmányozva a papírokat én azt mondom, hogy sokkal jobb is lehetett volna. Ezt a gondolatomat próbálom a következőben alátámasztani.

A 2001-es esztendő volt az a magyar gazdaság életében, amikor a hosszú évek óta magas gazdasági növekedés trendje megtört. Mint tudjuk, előtte jó pár éven keresztül 5 százalék feletti gazdasági növekedést produkált a gazdaság, és azt is tudjuk, hogy 3,3 százalékra csökkent a növekedés. Ez volt az az év, amikor negyedévről negyedévre csökkent a gazdasági növekedés. Csak azért, ha valaki azt mondja, hogy a környezetünkben is így van, és a külső körülmények valóban romlottak számunkra, azt tudom mondani, hogy Csehország ugyanebben az időben 6,8 százalékkal növekedett. Akik velünk összehasonlíthatók: Szlovákia 6,8 százalékkal növekedett, vagy Románia 8,2 százalékkal növekedett. Ez volt az az esztendő, amikor a gazdasági növekedés motorját adó export 118 százalékról 107 százalékra esett. Ez volt az az esztendő, amikor a minimálbér-növekedésből az államháztartás több bevételre tett szert, mint akinek szánták, vagyis a munkavállalóknak.

Ez volt az az esztendő - és nem az első -, amikor az inflációt tudatosan alátervezte a kormányzat, 50 százalékkal, nem is kevéssel. Ebből persze számtalan bonyodalom született. Az első és legfőbb megállapítás, amit tennék, hogy az előirányzatok és a teljesítés jelentős eltérést mutat a 2001-es esztendőben. Ebben a probléma az, hogy szinte a magyar gazdaság valamennyi ágazata, költségvetési szerve forráshiánnyal küzd és, számos területen azt tapasztaljuk, hogy még a betervezett összegek sem lettek elköltve. Én találomra kiválasztottam néhány ágazatot, az egészségügyi ágazatot például. Míg 2001-ben 132 milliárd költségvetési előirányzatot terveztünk neki, addig ténylegesen 109 milliárd forintot használtak fel. A központi beruházásoknál a 7,8 milliárdból csak 4,5 lett, a működtetés 124 milliárdjából pedig 104 milliárd. Ez azért aggasztó, mert valamennyien tudjuk, hogy a kórházak milyen körülmények között dolgoznak, milyen az ápolónőhiány, a kórházak műszaki színvonala, és még ebből is gyakorlatilag ennyi pénzt nem költöttünk el, pedig beterveztük.

De hasonló képet mutat az oktatásügy is. A betervezett 370 milliárddal szemben 320 milliárd került elköltésre, ez 85,6 százalék. Ismerjük a kollégiumok állapotát; vagy ha valaki volt vidéken és ismeri egy vidéki iskola műszaki állapotát és színvonalát, akkor, azt gondolom, ezzel a számmal sem lehet megelégedve. Különösen aggasztó, hogy a dologi kiadások 107 milliárdra tervezett kiadása is csak 95 milliárdra teljesült. Tudjuk, hogy van, ahol krétahiány van. Ez azért aggasztó, mert ma már nemzetközi felmérések is bizonyítják - nem biztos, hogy ez arra vezethető vissza, hogy műszaki gondok vannak egy iskolánál, de az oktatás színvonalára mindenképp jelzés -, hogy nemzetközi szinten a magyar diákok egyre kevésbé versenyképesek európai vetélytársaikkal.

A Közlekedési és Vízügyi Minisztérium tervezett 294 milliárdjával szemben 244 milliárd a felhasználás. Az előbb a nemzeti iparról beszéltünk, és én másik példát szeretnék felhozni. Közel ötszáz buszt szereztek be a Volán-vállalatok 2001-ben. Ez nagyon jó, de hol volt itt a nemzeti ipar támogatása, amikor ezek között nem találunk Ikarus autóbuszt. Azt gondolom, mind Székesfehérváron, mind Budapesten nagyon sok család élt az autóbuszgyártásból.

Azt hiszem, nem is szemezgetek tovább, bármelyik minisztériumnál hasonló problémákat látni. De talán még az önkormányzatokat említeném, tényleg csak végszámban, már hallottunk ma részletesebb adatokat. Az önkormányzatok módosított költségvetési előirányzata 565 milliárd forint volt, ténylegesen mintegy 509 milliárd forintot használtak fel. Ez 90 százalékot jelent a tervhez képest. Különösen rossz a helyzet a címzett és céltámogatásoknál, ahol 69,3 százalékos mindössze a teljesítés, a decentralizált támogatásoknál 73,5, a területi kiegyenlítést szolgáló fejlesztéseknél pedig mindössze 62 százalék. Azért jó, ha az önkormányzatokról szót váltunk, mert jelenleg mintegy 30 százalékukat külön kell támogatnia az államnak. Azért tartom ezt aggasztónak, mert azt hiszem, gyakorlatilag az önkormányzatok megfelelő anyagi ellátottsága nyújtaná a lakosság számára a legjobban, a legkézzelfoghatóbban azt, hogy az életszínvonaluk növekedhetne.

Néhány általános megállapítás: a döntésektől a végrehajtásig vezető út egyszerűsítését vagy rövidítését, adminisztratív gátak lebontásának szükségességét látom, mivel az előbb elmondottak alapján a tervek és a tények nehezen fedik egymást. Itt már szó volt - az egyik előttem szóló képviselő beszélt róla - az állami vagyon nyilvántartásáról. Csak szeretném megerősíteni, hogy ha egy kisvállalkozó elmegy az adóhivatalhoz, mellékelnie kell a vagyonleltárt. Gyakorlatilag a magyar állam ilyennel nem rendelkezik. Varga Mihály pénzügyminiszter úr azt ígérte tavaly, amikor - talán emlékszünk rá - 15 évre módosítottuk az elbirtoklási törvényt, nehogy az legyen, hogy három év múlva húsz évre kelljen ezt módosítani amiatt, hogy egyszerűen nem tudunk összehozni egy tisztességes, a valóságot hűen tükröző állami vagyonleltárt.

Nagyon aggasztó, hogy igen jelentősen növekedett 2001-ben az egyedi állami kezességvállalások összege. Míg ’98-ban mintegy 243 milliárd forint volt ez az összeg, addig 2001-ben ez már 675 milliárd. Ha valaki a magyar költségvetés főösszegéhez hozzáméri ezt a számot, amely tizenhatezer-egynéhány milliárd forint, akkor is olyan 4 százaléka.

(16.40)

Azt hiszem, ez már egy olyan szám, amivel számolni kell, és a gazdasághoz értők tudják: nem mindegy, hogy mennyit hívnak le ebből, mert Murphy óta tudjuk, hogy ami eltörhet, az eltörik egyszer, és ami lehívható, azt egyszer le is fogják hívni. A tudatosan alátervezett infláció káros hatása végiggyűrűzött a magyar gazdaságon, különösen a költségvetési intézményekben, és ennek igazából a szegényedő önkormányzatok látták a kárát.

Összefoglalva: azt gondolom, egyénenként ítéli meg a személy, hogy ő hogy érezte magát 2001-ben, a számokat látva azonban mindenképp az első megállapítás, hogy 2001-ben a magyar gazdaság növekedésének üteme drasztikusan csökkent. Második megállapítás: igaz, hogy romló külső feltételek között, de egy megfelelő gazdaságpolitikai koncepcióval a visszaesés mértéke csökkenthető lett volna; 1 százalék itt 16-170 milliárd forintot jelent. Gondolja ezt végig valaki például a szociálpolitikában, hogy mire lehetett volna elég!

Javítani szükséges a költségvetés megalapozottságát, a költségvetés tervezésének pontosságát, szakmaiságát. Intő példa a jövőben, hogy önös érdekből az inflációt nem szabad tudatosan alátervezni, rengeteg utólagos magyarázattól kíméli meg azt, aki majd így fog tenni. Haladéktalanul el kell készíteni egy pontos, valóságot tükröző állami vagyonleltárt. Mi tanultunk az Orbán-kormány hibáiból, és a Medgyessy-kormány megfelelő gazdaságpolitikával rendelkezik ahhoz, hogy megállítsa a gazdasági növekedés csökkenését, átfordítsa ezt gazdasági növekedésbe, és hosszú távon olyan magas gazdasági növekedést biztosítson, amely megfelelő életszínvonal-növekedést biztosít az ország minden polgára számára. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu