MOLNÁR ALBERT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Ígérem, hogy ma utoljára szólalok fel. Először is megköszönöm az ÁSZ-nak és azoknak a munkáját, akik ezt az anyagot összeállították. Azt gondolom, hogy például az ÁSZ-jelentésből olyan is meg tudta érteni a folyamatokat, aki kevésbé ért a számokhoz.
Horváth János képviselőtársammal mi néhány éve együtt munkálkodunk a gazdasági bizottságban, és köszönöm a jó együttműködést. Mindig ez a hangnem volt rá jellemző. A mezőgazdaság tekintetében nem mindig tudok vele egyetérteni - mint régi kisgazdával -, de talán nem ez az oka. Azt gondolom, hogy nincs kibékíthetetlen ellentét a családi gazdaság és a nagyüzemi gazdaság között. Ezek mind a ketten meg kell hogy férjenek a mezőgazdaság palettáján, egészen más a funkciójuk, és egészen más termékeket tudnak hatékonyan termelni. Ezért nem látok ebben semmiféle olyan ellentmondást, hogy a kettő nem fér meg egymás mellett.
A gazdasági növekedésről egy dolog jutott eszembe. Most, hogy gazdasághoz többé-kevésbé értő emberek vagyunk együtt, elmondhatjuk - és elnézést a tanároktól és mindenféle humán végzettségűtől -, hogy amikor valamilyen nemzeti ünnepről van szó, nem győzzük felsorolni, hány, mellünkön a nyakkendőt büszkén lengető nemzeti ünnep van az országban, és még hányat szeretnénk. Olyankor mindig ott munkálkodik bennem, hogy egy nap, ami kiesik a munkából, az 0,4 százalék GDP-t von el a gazdaságtól, annyit von el az életszínvonalból és mindenből. Tudom, hogy méltón meg kell ünnepelni az ünnepeinket. Végignéztem: a világban 4 és 21 nap között van a nemzeti és állami ünnepek száma egy-egy országban. Meg kell mondanom, hogy azok a nemzetek, akik jól állnak ma a gazdaságban, 10 és 13 nap között vannak. Mi most ott vagyunk, ezt nem kellene tovább bővíteni.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés